Válságköltségvetés lesz az unióban?

Csökkentenék az Európai Unió tagországai a jövő évi uniós költségvetés kiadásait az Európai Bizottság javaslatához képest a nemzetközi gazdasági válság miatt. Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke –és európai parlamenti képviselője – az Európai Parlamentben a 2010. évi költségvetés-előkészítő munkájának irányítójaként az MTI megkeresésére kijelentette: a parlament nincs megelégedve a javaslattal. Mint mondta: a miniszteri javaslattal szemben „van mozgástér a célzottabb pénzköltésre”.

A végleges büdzsét az EP szavazza majd meg decemberben. A most elfogadott tervezet szerint 2010-ben az Európai Unió költségvetésének főösszege kötelezettségvállalási szinten 137,94 milliárd euró, kifizetési szinten pedig 120,52 milliárd euró lesz, ez a közösségi bruttó nemzeti jövedelem 1,02 százaléka.

A brüsszeli találkozón részt vevő magyar delegációnak az MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság javaslatának középpontjában a gazdaságélénkítést segítő programok álltak, amelyeket a tanács is elsődleges fontosságúnak ítélt a jelenlegi gazdasági helyzetben. Emellett a tagországok fontosnak tartották, hogy a költségvetés az uniós célkitűzéseknek biztosítson megfelelő finanszírozást, reálisan tervezett és kiegyensúlyozott legyen, tartsa tiszteletben a költségvetési fegyelem, valamint a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, az adminisztratív kiadások tekintetében pedig szigorúan a szükségletekhez igazodó, takarékos legyen. Azt is kiemelték, hogy a büdzsének megfelelő nagyságrendű tartalékokat kell biztosítania az előre nem látható eseményekre is.

Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke és európai parlamenti képviselője az Európai Parlamentben a 2010. évi költségvetés-előkészítő munkájának irányítójaként az MTI megkeresésére kijelentette: a parlament nincs megelégedve a javaslattal.

„Azt vártuk volna, hogy a krízis árnyékában a tanács olyan javaslatokat tesz, amelyek a válság szempontjából fontos területeket megerősítik” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

„A parlament olyanná szeretné alakítani a költségvetést, amely növeli a polgárok biztonságérzetét a mostani bizonytalan világban” – hangsúlyozta Surján László hozzáfűzve: a miniszteri javaslattal szemben „van mozgástér a célzottabb pénzköltésre”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!