Változatlanul vezet a Fidesz

Nem változott jelentősen a parlamentbe jutását biztosra vehető pártok támogatottsága március végén sem – derül ki a Nézőpont Intézet és a Heti Válasz legfrissebb kutatásából. Eszerint az aktív, részvételüket biztosra ígérő szavazók között a Fidesz maximálisan 59 százalékos, az MSZP és a Jobbik 15, illetve 14 százalékos támogatottságra számíthat

A „három biztos befutó párt állóháborújaként” jellemzett, március végén készült kutatásból kiderül: a Fidesz, a Jobbik és az MSZP támogatottsága sem változott szignifikánsan az előző héthez képest. Az aktív, részvételüket biztosra ígérő szavazók között a Fidesz maximálisan 59 százalékos, az MSZP és a Jobbik 15, illetve 14 százalékos támogatottságra számíthat. A két kis párt közül az LMP fordulhat rá nagyobb előnnyel a kampány véghajrájára, míg az MDF potenciális támogatottsága csak 3 százalék, az LMP akár 9 százalékot is szerezhet az egyelőre bizonytalankodó, el nem kötelezett szavazók megnyerésével. Mivel utóbbiak nem mondták, hogy Bokros Lajost szeretnék miniszterelnöknek, a volt pénzügyminiszterrel azonosuló MDF esélye igen csekély.

Az összes megkérdezett több mint fele (53 százalék) ellenzi a Jobbik politikáját, és csak 28 százaléka ért egyet vele. Az ellenzők száma az év eleje óta drasztikusan emelkedett. A radikális párt politikájával egyetértők relatíve magas aránya ellenére a Jobbik potenciális tábora ennél alacsonyabb (14 százalék), hiszen az elvi egyetértés mellett az ilyen típusú választ adók jelentős része már elkötelezett más párt irányába.

A legfrissebb adatok alapján a Fidesznek mintegy 3 és fél millió, a szocialistáknak közel 900 ezer, míg a Jobbiknak több mint 700 ezer szimpatizánsa van. Ugyanakkor nem minden párttámogató szavazó is egyben: a Fidesznek 2,7 (potenciálisan 2,9) millió aktív szavazója van, az MSZP-nek majdnem 700 (potenciálisan több mint 800) ezer, míg a Jobbiknak 500 (potenciálisan 700) ezer. Orbán Viktort egyébként még a bevallottan Jobbik-szavazók ötöde is (közel 100 ezer fő) miniszterelnökké választaná. Ez is magyarázhatja, hogy a Fidesz március közepén indított intenzív kampányának középpontjába a volt miniszterelnök személye került. További részletek a Nézőpont Intézet honlapján.

A Fidesz minden korábbinál erősebb Budapesten

Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet vezető elemzője az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: a Fidesz annyira megerősödött Budapesten, hogy fővárosi támogatottsága már a községekben élőkét is megelőzte. Minden korábbinál erősebb a Fidesz Budapesten, így előfordulhat, hogy meglepetésszerű győzelmet arat a fővárosban, míg vidéken lehetnek olyan körzetek, ahol szorosabb lesz a csata a Jobbikkal és az MSZP-vel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!