A Kereszténydemokrata Néppárt szeretné megnyerni a teljes Fidesz-frakció támogatását a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslat támogatásához. A tervezetről várhatóan húsvét után tárgyal majd a frakciószövetség. Pálffy István frakciószóvivő azt mondta, hogy ha a teljes képviselőcsoportot nem is tudják megnyerni, szeretnék, ha a többség a javaslat mellé állna, majd adott esetben ez kötelező lenne a szavazásnál.
A frakciószóvivő látott esélyt a frakcióban a kétkedők meggyőzésére, akiket ugyanazokkal a politikai, gazdasági és családi érvekkel szeretnének megnyerni, mint bárki mást, akit érint az indítvány. A kereszténydemokrata politikus ugyanakkor megjegyezte: mindenféle pártállásra való tekintet nélkül támogathatónak tartják az indítványt, és sajnálná, ha buta pártpolitikai szembenállás vezetné az ellenzéket.
A Magyar Hírlap pénteki számában arról írt: a Fidesz frakció nem támogatja a KDNP szabad vasárnapról szóló javaslatát, mert a Nemzetgazdasági Minisztériumban készült háttértanulmány szerint a szabad vasárnap bevezetése munkahelyek tízezreit veszélyeztetné.
A Fidesz-frakció sajtóosztálya az MTI-nek pénteken erre úgy reagált: az egyik politikai napilap tévesen tájékoztat arról, miszerint a Fidesz nem támogatja a KDNP szabad vasárnapra vonatkozó javaslatát. A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója ugyanis még nem tárgyalta az indítványt, amellyel kapcsolatban az álláspontját csak a kormányzat által készített háttértanulmányok megismerése után alakítja ki.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője múlt szombaton jelentette be, hogy még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a kereszténydemokraták szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatáról, amely szerint a vasárnap munkaszüneti nap lenne, ugyanakkor évente 12 alkalommal lehetővé tennék, hogy kinyissanak az üzletek.