Vasárnap tüntetés az előrehozott választásokért a Hősök terén és több városban is – Petíció az államfőnek

Több vidéki városban is lesznek megmozdulások a vasárnapi Hősök terén tartandó civil demonstrációval egy időben az előre hozott választásokért. A szervezők békés demonstrációt ígérnek, s mint mondták, ha nem járnak sikerrel, akkor a Kossuth térre mennek.

Tizenhatmillió magyart várunk a Hősök terére vasárnap – hangzott el a Civil Összefogás Fórum sajtótájékoztatóján. A 2006 óta formálódó társadalmi összefogás résztvevői és szimpatizánsai ezzel egy időben már az április 14-ei Kossuth téri nagygyűlésre is készülnek – arra az esetre, ha a parlamentben megválasztják Bajnai kormányát.

A sajtó élénk érdeklődése mellett tartotta meg a vasárnapi nagygyűlés előtti tájékoztatóját a Civil Összefogás Fórum. Simon János politológus elmondta, a vasárnap 2 órakor kezdődő „gigademonstrációra” 400 civil szervezetet és szimpatizánsait várja, és beszámolt a céljukról, amit a parlament feloszlatásában és az előre hozott választásban jelölt meg. Kijelentette: vissza kell adni az emberek kezébe a döntés lehetőségét.

Fricz Tamás politológus a civil összefogás vasárnapi tiltakozó megmozdulására utalva azt mondta: ez csak az első lépés lesz. Fricz felvázolta a fórum létrejöttének három okát is: Magyarországon egyrészt egyszerre jött létre tartós gazdasági, politikai és erkölcsi válság, aminek megszüntetésére a jelenlegi, társadalmi támogatottság nélküli kormány képtelen, így társadalmi összefogás kell. Arra mutatott rá, hogy az elmúlt hetek „szánalmas vergődése” közepette az MSZP és az SZDSZ „vásári komédiává” züllesztette a kormányfőjelölést, s ebben a megoldást számukra az a Bajnai Gordon jelentette, akinek vállalkozói múltja furcsa dolgokkal terhes – utalt a Hajdú-Bét-ügyre.

Fricz emlékeztetett arra is, hogy Sólyom László a konstruktív bizalmatlansági indítvány formáját a legkevésbé demokratikus megoldásnak ítélte a helyzetben, amiért „az elnök úr megkapta a magáét a baloldaltól”. Harmadik okként a politológus azt jelölte meg, hogy a kormány permanensen figyelmen kívül hagyja az emberek kétharmadának követelését, nem beszélve a nemzetközi hitelminősítőkről, baloldali közéleti emberekről és az egyházakról, akik mind előre hozott választást akarnak.

A sajtótájékoztatón azt is bejelentették: a budapesti gyűléssel párhuzamosan az ország több nagyvárosában is demonstrálni fognak.

Bencze Izabella jogász szintén a civil társadalom jogaiba való visszahelyezését követelte, és felhívta a figyelmet Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének azon részére, miszerint másfél évig bevallottan nem csináltak semmit.

Szöőr Anna pszichológus szerint a megaláztatás csúcsa lenne, ha családjainkat arra a Bajnai Gordonra bíznánk, aki 540 családot tett tönkre, 5 milliárddal tartozik és 9 öngyilkosság fűződik a nevéhez.

„A nép döntött, előre hozott választásokat követelünk” - fogalmazott. A vasárnapi demonstrációra „mind a 16 millió magyart” várják, további információkkal pedig az osszefogas.hu oldalon adnak.

Amennyiben a vasárnapi akcióval nem érnek célt és a parlament az önfeloszlatás helyett a Bajnai-kormány hivatalba helyezését választja, 14-én Kossuth térre szerveznek demonstrációt. Arra az újságírói kérdésre, hogy lesznek-e egyéb akciók is (bojkott, stb,), úgy válaszoltak: erről a jövő fényében kell dönteni.

A demonstrációról a mai Magyar Hírlapban Fricz Tamás írása itt olvasható.

A Hősök terén „meg kell jelennie az éhező baloldalnak is”!

Immár nemhogy meleg van, de egyenesen forróság – mondta el az MNO-nak Simon János. Egyre több szervezet csatlakozik a vasárnapi Hősök terei demonstrációhoz – tette hozzá a szervező. A tömeggyűlésen elfogadnak majd egy petíciót is, amelyet átnyújtanak Sólyom Lászlónak. Mindenkit várnak, aki az előre hozott választásokban látja a jelenlegi krízis megoldásának lehetőségét.

Németországból, Ausztriából is érkeznek, immár 400 fölött van a vasárnapi demonstrációhoz csatlakozó szervezetek száma – tájékoztatta az MNO-t Simon János politológus pénteken. A szervező elmondta: „a demonstráció alapvetően Budapestre szerveződött, ám ezzel egy időben több vidéki városban is” tüntetést tartanak az előre hozott választásokat s a parlament feloszlatását követelve. Mint ismert, április 5-re a Hősök terére hirdettek demonstrációt civilek, amelynek célja az előre hozott választások kikényszerítése. Mint csütörtökön elhangzott, vissza kell adni a döntés lehetőségét az embereknek.  

Simon János szavai szerint az „egész ország felbolydult”, olyan nagy a társadalmi elégedetlenség. Az elmúlt évek elhibázott politikájához pluszban jött Bajnai Gordon és megszorítócsomagja, „immár nemhogy meleg van, de egyenesen forróság a kazánban”.

A tömeggyűlésen elfogadnak majd egy petíciót, amelyet a tervek szerint egy delegáció visz el Sólyom Lászlónak. Ennek a lényege nem más – ahogy Simon János lapunknak elmondta –, mint hogy az államfő menjen be a Parlamentbe, s mondja el világosan: előre hozott választásokra van szükség. Ezt követően a delegáció visszatér a Hősök terére az ott várakozó tömeghez, és tájékoztatják őket a petíció átadásáról. Ennél nagyobb nyomás nem is lehet Sólyom Lászlón, aki a civilek jelöltjének tartja magát – hívja fel a figyelmet a politológus felvetésünkre.

A szervezők mindenkit várnak, aki az előre hozott választásokat tartja a legmegfelelőbbnek a jelenlegi gazdasági-társadalmi válság megoldásának érdekében. Simon elmondta: arra kérnek mindenkit, hogy a pártzászlókat hagyják otthon, s a pártszimpatizánsok is magánemberekként jöjjenek el, nemzetiszínű lobogókat hozva magukkal.

A tavaly március 9-i népszavazás megmutatta, hogy mire képes az összefogás – emlékeztetett Szöőr Anna pszichológus a tavalyi referendum elsöprő erejére. Ez a kormány igenis megijedt, retteg a tömegtől – tette hozzá Szöőr Anna, s nagyon fontosnak nevezte a társadalmi szolidaritást, immár „meg kell jelennie az éhező baloldalnak is”.

A tömegnek meg kell mutatnia magát – jelentette ki. A szakember állítja: mindenkinél betelt a pohár, „Bajnai Gordon pozícióba emelése pedig a legnagyobb provokáció”, a magyar nemzet újabb megalázása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!