Véget ért a hit éve

A  Szent Péter téri ünnepi szentmisével zárta le  Ferenc pápa a hit évét. A szertartáson első alkalommal bemutatták a Péter apostol ereklyéit tartalmazó urnát, és a  Szentatya közzétette az Evangelii gaudium kezdetű, első apostoli buzdítását. Magyarországon szinte valamennyi egyházmegyében hivatalosan lezárták az új evangelizációnak szentelt tematikus évet. A hit évét XVI. Benedek pápa hirdette meg a II. vatikáni zsinat kezdetének 50. évfordulója alkalmából. Utóda, Ferenc pápa Rómában, a Szent Péter téren pontifikált ünnepi szentmisével zárta le a tavaly október 11-én kezdődött hit évét.

A szentmise kezdete előtt a Szentatya kérésére gyűjtést rendeztek a Haiyan tájfun által sújtott fülöp-szigeteki lakosság megsegítésére.

A rossz idő ellenére a téren több mint hatvanezren gyűltek össze. Közszemlére tették - most első alkalommal - a Péter apostol csontjait tartalmazó urnát. A harmincszor tíz centiméteres bronz ereklyetartót 1971 óta a vatikáni pápai lakosztály kápolnájában őrzik. Azóta először hagyta el az ereklyetartó az apostoli palotákat és először mutatták meg a hívőknek. Az urna nyolc darab, mintegy két-három centiméteres csonttöredéket tartalmaz. Ezek a Szent Péter bazilika főoltára alatt húzódó ókori keresztény temetőből származnak, a mártírhalált halt apostolnak tulajdonított sírból.

Ferenc pápa homíliája a hit évét lezáró szentmisén:

Jézus a teremtés és a kiengesztelődés középpontja, mindig megbocsát

Krisztus Király, a világegyetem ura mai ünnepe, amely a liturgikus év megkoronázása, egyben jelzi a Hit évének lezárását is. A Hit évét XVI. Benedek pápa hirdette meg és most szeretettel és hálával gondolunk rá – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Ezzel a gondviselésszerű kezdeményezéssel felkínálta nekünk a lehetőséget, hogy ismét felfedezzük a hit útjának szépségét, amely keresztségünk napján vette kezdetét. A keresztség révén Isten gyermekeivé és az egyházban egymás testvéreivé váltunk.

Ennek az útnak a végső célja az Istennel való teljes találkozás. Az út során a Szentlélek megtisztít, felemel, megszentel bennünket, hogy beléphessünk abba a boldogságba, amelyre szívünk vágyik.

A pápa ezután köszöntötte a keleti katolikus egyházak pátriárkáit és nagyérsekeit. Békeölelést vált velük, amely mindenekelőtt azt jelenti, hogy ezek a közösségek elismerik Róma püspökét, hogy Krisztus nevét példás hűséggel, gyakran drága árat fizetve vallották meg.

„Rajtuk keresztül ezzel a gesztussal szeretnék eljutni minden keresztényhez, akik a Szentföldön, Szíriában és az egész keleten élnek, hogy mindenki elnyerhesse a béke és az egyetértés ajándékát” – mondta a Szentatya, majd így folytatta homíliáját:

Az előbb felolvasott bibliai olvasmányok vezérfonala Krisztus központúságára mutattak rá. Krisztus a teremtés középpontja, Krisztus a nép középpontja, Krisztus a történelem középpontja.

1. Pál apostol mélységekig menően ábrázolja Jézus központi mivoltát. Úgy mutatja be, mint az egész teremtés elsőszülöttét: Őbenne, Őáltala és Őérte teremtetett minden. Ő minden középpontja, Ő a kezdet. Jézus Krisztus az Úr: Isten Őneki adta a teljességet, az összességet, hogy „általa békítsen ki magával mindent” (vö. Kol 1,12-20). Jézus a teremtés Ura, a kiengesztelődés Ura.

Ez a kép megérteti velünk, hogy Jézus a teremtés középpontja; ezért a hívőnek, ha annak kívánja tartani magát, olyan magatartást kell követnie, amely elismeri és életébe befogadja Jézus Krisztusnak ezt a központúságát: gondolataiban, szavaiban és cselekedeteiben. Így gondolataink keresztény gondolatok, krisztusi gondolatok lesznek. Műveink keresztény, krisztusi művek lesznek. Szavaink keresztény szavak, krisztusi szavak lesznek. Ha azonban elveszítjük ezt a középpontot, mert valami mással felcseréljük, akkor abból csak károk származnak a minket körül vevő környezet és maga az ember számára.

2. Azon túl, hogy a teremtés középpontja, Jézus a kiengesztelődés középpontja is. Krisztus Isten népének középpontja. Ma is itt van közöttünk, a középpontban. Most itt van Isten Szavában és itt lesz az oltáron, élő jelenlétével, közöttünk, népe között. Ezt mutatja meg nekünk az első olvasmány (vö. 2Sám 5,1-3), amely arról szól, hogy Izrael törzsei Dávid keresésére indulnak és az Úr előtt fölkenik Izrael királyává. A király eszményi alakjának keresése közben azok az emberek magát Istent keresték: olyan Istent, aki közel van hozzájuk, aki elfogadja, hogy elkísérje az embert életútján, aki az emberek testvérévé válik.

Krisztus, Dávid király leszármazottja valóban az a „fivér”, aki körül létrejön a nép, aki gondját viseli népének, mindannyiunknak, élete árán is. Őbenne egyek vagyunk: egyetlen nép; Vele egyesülve osztozunk az egyetlen útban, egyetlen elrendeltetésben. Identitásunk csak akkor valósul meg, mint nép, ha Őbenne van középpontunk.

3. Végül Krisztus az emberiség történelmének középpontja és egyben minden ember történetének középpontja. Ő a vonatkozási pontja örömeinknek és reményeinknek, szomorúságunknak és aggodalmainknak, amelyek életünk szövetét képezik. Amikor Jézus van a középpontban, akkor létünk legsötétebb pillanatai is megvilágosodnak. Jézus reményt ad, mint a jobb latornak a mai evangéliumi szakaszban (vö. Lk 23,35-43).

Miközben a többiek megvetéssel fordulnak Jézushoz – Ha te vagy a Krisztus, a Messiás Király, szabadítsd meg önmagadat az akasztófáról – a jobb lator, aki egész életében, a végső pillanatig téves úton járt, bűneit megbánva a keresztre feszített Jézusba kapaszkodik és így könyörög: „Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmaddal” (vö. Lk 23,42). Jézus pedig megígéri neki: „Ma velem leszel a paradicsomban” (43): vagyis országában. Jézus csak a megbocsátás szavát ejti ki, nem az ítéletét; amikor az ember bátorságot talál, hogy kérje ezt a bocsánatot, akkor az Úr soha nem fordul el egy ilyen kéréstől.

Ma mindnyájan gondolhatunk saját történetünkre, saját utunkra. Mindannyiunknak van saját története: mindannyiunknak vannak tévedései, bűnei, boldog és sötét pillanatai. Jót tesz nekünk, ha ezen a napon saját történetünkre gondolunk és Jézusra tekintünk: szívből, szívünkkel csöndben, sokszor elismételjük mindnyájan: „Emlékezzél meg rólam, Uram, most, amikor országodban vagy! Jézus, emlékezzél meg rólam, mert én jó akarok lenni, jó akarok lenni, de nincs hozzá erőm, nem vagyok rá képes: bűnös vagyok, bűnös vagyok! De emlékezzél meg rólam, Jézus: te meg tudsz rólam emlékezni, mert te a középpontban vagy, te Országodban vagy!”

Milyen szép ez! Ma tegyük ezt meg mindnyájan, szívében mindenki ismételje el sokszor: „Emlékezzél meg rólam Uram te, aki a középpontban vagy, te, aki Országodban vagy!” – mondta rögtönzött szavakkal Ferenc pápa.

Jézus ígérete, amelyet a jobb latornak tett, nagy reményt jelent számunkra: azt mondja, hogy Isten kegyelme mindig bőségesebb, mint az azt kérő ima. Az Úr mindig többet ad, olyan nagylelkű: mindig többet ad, mint amit kérünk tőle: azt kéred, hogy emlékezzen meg rólad és ő Országába visz el téged! Jézus pontosan a középpontjában van az öröm és az üdvösség utáni vágyainknak. Haladjunk mindannyian együtt ezen az úton – fejezte be a Hit évét lezáró homíliáját Ferenc pápa.

A mise végén Ferenc pápa az öt kontinens egyházi és társadalmi képviselőinek átadta Evangelii Gaudium című apostoli buzdítását. Harminchat ország két-két tagja vehette át a dokumentumot, közöttük egy püspök Lettországból, egy pap Tanzániából, egy diakónus Ausztráliából és mindazok, akik részt vettek a hit évében tartott egyházi eseményeken, novíciák, szeminaristák, bérmáltak, egy csecsemővel és nagymamával érkezett család és egy nem látó asszony, akinek a pápa hangos CD-lemezen adta át az apostoli buzdítást. Ezt a kulturális élet képviseletében két művész – Etsuro Sotoo japán szobrászművész, a barcelonai Sagrada Familia székesegyház angyalszobrainak alkotója, valamint Anna Gulak lengyel festőnő – és két újságíró is megkapta.

Az apostoli buzdítás tartalmát kedden mutatják be a Vatikánban. A márciusban megválasztott egyházfőnek ez az első saját hivatalos dokumentuma a XVI. Benedek nyugalmazott pápával közösen írt és júniusban közölt Lumen fidei enciklika után.

A déli Úrangyala-imában (Angelus) Ferenc pápa azokért imádkozott, akiket még ma is hitükért üldöznek. Az egyházfő megemlékezett az Ukrajnát 1932-33-ban sújtó nagy éhínség (Holodomor) nyolcvanadik évfordulójáról is, melyben – mint fogalmazott – „milliók haltak meg a szovjet rezsim miatt”.

+

Erdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében már múlt vasárnap ünnepi szentmisével zárta le a hit évét a Szent István-bazilikában. Ugyanezen a szentmisén tartották az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben és a Budapesti Központi Szemináriumban tanuló másodéves papnövendékek beöltözését is.  

A hit évét a legtöbb magyarországi egyházmegyében most vasárnap zárták. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében Bábel Balázs érsek Kiskunhalason, a Kaposvári Egyházmegyében Balás Béla megyés püspök Kaposváron, Várszegi Asztrik bencés főapát pedig a pannonhalmi bazilikában celebrált szentmisét. A Pécsi Egyházmegyében Udvardy György megyés püspök a pécsi székesegyházban, a Szeged-Csanádi Egyházmegyében Kiss-Rigó László megyés püspök a szegedi dómban, a Váci Egyházmegyében pedig Beer Miklós megyés főpásztor mutatott be ünnepi szentmisét ebből az alkalomból.  

A Győri Egyházmegyében Pápai Lajos megyés püspök a győri bazilikában zárta be szentmisével a hit évét, hétfőn pedig a soproni esperesi kerület híveinek külön is celebrál szertartást a soproni Szent Mihály-templomban.  

A Székesfehérvári Egyházmegyében Spányi Antal megyés püspök a székesfehérvári bazilika felszentelésének évfordulóján, hétfőn tart ünnepi szentmisét, amelynek keretében bezárja a hit éve egyházmegyei programjait. Ugyancsak e liturgia keretében adja át az újonnan végzett világi lelkipásztori kisegítők püspöki megbízóleveleit is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!