Világbajnokok a Deák András asztalitenisz emlékversenyen

Két asztalitenisz világbajnokunk is meglátogatta a február 8-án megrendezett Deák András asztalitenisz emlékversenyt: délelőtt Gergely Gábor kétszeres világbajnokunk járt a rendezvényen, délután pedig Klampár Tibor ugyancsak két világbajnoki aranyérem tulajdonosa volt a vendégünk. Ő kérésünkre át is öltözött, és sok résztvevő élt a lehetőséggel, hogy játsszon néhány labdamenetet a világbajnokkal.

A verseny reggel Márfi Gyula veszprémi érsek atya köszöntőjével és Sillye Jenő zenés áhitatával vette kezdetét. Simicskó István sportért felelős államtitkár pedig levélben köszöntötte a résztvevőket.  Több mint százan indultak el a különböző kategóriákban, köztük az érsek atya is hódolt kedvenc sportjának a senior mezőnyben.

Tizenkét asztalon pattogtak a labdák egészen délután 5 óráig, amikor is kiosztottuk az érmeket az egyéni és páros kategóriákban mind az amatőrök, mind a rendszeresen versenyzők körében. A játékosokon kívül számos érdeklődő, családtag és barát is megtisztelte a versenyt, amely ismét azt bizonyította, hogy az András barátunk emlékére szervezett rendezvény vonzereje mit sem vesztett kezdeti lendületéből, a hetedik alkalommal lebonyolított emlékverseny közösségi együttléte a győzelemért folyó vetélkedéssel ötvözve nagyszerű hangulatot és emlékezetes rendezvényt teremtett.

Eredmények
Rendszeresen versenyző kategória: Férfi egyéni: 1. Göndöcs Zoltán, 2. Nagy Attila, 3. Kellner Attila, 4. Krebs Bálint; Szuper férfi egyéni: 1. András Miklós, 2. Krebs Zoltán, 3. Tomori Géza, 4. Pálmai Lajos; Férfi páros: 1. Krebs Bálint – Krebs Levente, 2. Göndöcs Zoltán – Nagy Attila, 3. Kellner Attila – dr.Berki Balázs, 4. Krebs Zoltán – Czétényi János.

Rendszeresen versenyző + amatőr összevont kategória: Női egyéni: 1. Deák Edit, 2. Kálnoky Diána, 3. Zaymus Tímea, 4. Horváth Gyöngyi; Női páros: 1. Deák Edit – Deák Réka, 2. Soltész Eszter – Zaymus Tímea, 3. Őry Luca – Soltész Kinga (j.n. sérülés miatt), 4. Horváth Gyöngyi – Paczolay Kinga (j.n. sérülés miatt); Vegyes páros: 1. Deák Edit – Deák Imre, 2. Zaymus Tímea – Zaymus Vince, 3. Deák Réka – Deák Csaba, 4. Horváth Gyöngyi – Pinczi Domonkos.

Amatőr kategória: Serdülő fiú egyéni: 1. ifj. Varga Mihály, 2. Bogáthy Péter, 3. Pinczi Domonkos, 4. Katona Bálint; Férfi egyéni: 1. Kovács Tamás, 2. Berndt Ágoston, 3. Jákó Gergely, 4. Bródi Mihály; Senior férfi egyéni (50 év felettiek): 1. Bogáthy Gyula, 2. Marossy Zoltán, 3. Markovics Ferenc, 4. Berecz Dénes; Férfi páros: 1. Marossy Zoltán – Gyöngyösy Gábor, 2. Bogáthy Gyula – Pintz György, 3. Mándli Tamás – Sziráki András, 4. Bayer János – Markovics Ferenc. 

+

Simicskó István levele:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Immár hetedik alkalommal emlékezünk meg barátunkról, Deák Andrásról, a Kereszténydemokrata Néppárt hajdani országgyűlési képviselőjéről, aki 2007-ben váratlanul hagyott itt bennünket. Nemes tradíció, hogy emlékére a sporttal, jelesül asztalitenisz versennyel emlékezünk. Példaértékűnek tartom, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt vezetői, tagsága az asztaliteniszezők népes családjával összefogva egy ilyen színvonalas sportrendezvényt szervez képviselőtársunk emlékének adózva, ezzel alakítja, fejleszti a közösséget, összehozza a családokat, barátokat, ismerősöket, időseket és a fiatalokat. A mai nap Deák Andrásról, egy nagyszerű emberről, politikusról, kereszténydemokratáról szól.  Egy olyan emberről, aki nagyszerű családapaként, hívő keresztényként, becsületes magyar emberként élt és politizált, s aki sajnos fiatalon távozott el közülünk. Ma egész nap rá, a családjára gondolunk, s közben persze a játékra, az asztaliteniszre is jut figyelem. Szívből gratulálok a verseny megálmodóinak, rendezőinek a kezdeményezéshez, ahhoz, hogy évről-évre megtartják ezt az emlékversenyt. Mindenkinek jó szórakozást, nagyszerű játékot és kikapcsolódást kívánok.

Baráti üdvözlettel:

Simicskó István

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!