Világszerte támogatják a magyar alaptörvényt

Világszerte 50 országból 66 civil szervezet írta alá eddig azt a nyilatkozatot, amely határozottan kiáll a magyar alaptörvényben megfogalmazott értékek – különösen a család és a férfi-nő házasság intézménye – mellett, és amelyet a napokban juttatott el a kezdeményezést szervező spanyol Profesionales Por la Ética szervezet Orbán Viktor miniszterelnöknek – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a Magyar Távirati Irodát.

Mint elmondta, az aláíró szervezetek úgy vélik, a magyar alaptörvény elleni aggasztó támadások ideológiai manipuláción alapulnak, egyben kifejezik meggyőződésüket, hogy Magyarország alkotmánya a demokrácia, a joguralom és az emberi jogok alapvető normáira épül.

A külföldi civilek szerint a magyar alaptörvény tükrözi és tiszteletben tartja az európai alkotmányos gyakorlatot, és sok európai nemzet, valamint politikus számára szolgálhat példaként a mostani súlyos gazdasági és demográfiai válságban. A nyilatkozat végül felszólít a magyar nép szuverenitásának tiszteletben tartására.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!