Vonják vissza a szlovák nyelvtörvény diszkriminatív részeit!

A törvényhozók által szentesített emberi jogi jogsértés a június 30-án elfogadott szlovák államnyelvtörvény módosítása – áll az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakciójának képviselője által megfogalmazott négypárti nyilatkozattervezetben. Rubovszky György (képünkön), a KDNP országgyűlési képviselője, a magyar-szlovák Interparlamentáris Unió magyarországi baráti tagozatának elnökeként kijelentette: keresik a lehetőséget, hogyan tudnának a szlovákiai „kisebbségellenes akció” ügyében fellépni. Nyilatkozatában felidézte, hogy a nyelvtörvény nem a kezdete ennek az ügynek, ugyanis a szlovák nemzeti tanács még 2007-ben megerősítette a kisebbségellenes Benes-dekrétumokat.

A magyar parlamenti pártok – a dokumentum szerint – felhívják a szlovák parlamenti pártokat, hogy vonják vissza a nyelvtörvényben foglalt diszkriminatív rendelkezéseket, azok ugyanis ellentétesek az európai kisebbségi jogokkal, az Európai Unió szellemiségével, valamint a meglévő emberi jogi egyezményekkel és a józan ésszel.
    
A nyilatkozattervezet – amelyet a következő napokban írnak majd alá – rögzíti: a szlovák nyelvtörvény módosításait, amelyek példátlanul szankcionálják a szlovákiai magyar kisebbséget, összeegyeztethetetlennek tartják a magyar-szlovák alapszerződéssel és egyéb nemzetközi egyezményekkel.

„A törvény ahelyett, hogy a nyelvek használói közötti egyenlőséget erősítené, a kisebbségi nyelvet használókat többletkötelezettségekkel terheli, és szankciókkal fenyegeti” – olvasható tervezetben, amely szerint a jogszabály ideológiai alapon korlátozza a nyelvhasználatot.
    
A diszkriminatív rendelkezések visszavonásán túl a magyar fél felhívja a szlovák pártokat arra is, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat a nemzeti és etnikai kisebbségek képviselőinek aktív bevonásával egy, a kisebbségek számára is elfogadható, illetve az európai értékekkel összhangban álló nyelvhasználati szabályozás kialakításáról.
    
A több mint kétórás, a házelnöki dolgozószobában zárt ajtók mögött tartott tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke közölte: nemzetközi fórumokon is egyeztet és lépéseket tesz a következő hetekben azért, hogy a szlovák nyelvtörvény diszkriminatív rendelkezéseit visszavonják.
    
Hozzátette: az ügyben az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa július 22-ére találkozót szervezett, ahol a kormány is ott lesz. A házelnök tájékoztatása szerint a szerdai megbeszélésen részt vett a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának képviselője is.

Rubovszky György, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, a magyar-szlovák Interparlamentáris Unió magyarországi baráti tagozatának elnökeként kijelentette:  keresik a lehetőséget, hogyan tudnának a szlovákiai „kisebbségellenes akció” ügyében fellépni. Nyilatkozatában felidézte, hogy a nyelvtörvény nem a kezdete ennek az ügynek, ugyanis a szlovák nemzeti tanács még 2007-ben megerősítette a kisebbségellenes Benes-dekrétumokat.
    
A fideszes Balla Mihály – aki a közös sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontját – emlékeztetett: néhány hónappal ezelőtt, a külügyi bizottságok esztergomi találkozóján már bebizonyosodott, milyen erőt jelent a parlamenti pártok közös fellépése.
    
Mindent meg kell tenni azért, hogy a szlovákiai magyarok érdekeit, illetve a szlovákiai magyar szervezetek javaslatait figyelembe véve hozzák meg a szükséges magyarországi döntéseket - hangsúlyozta.
 
Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője úgy fogalmazott: a szlovák szabályozás olyan mértékben ellentétes az Európai Unió és az Európa Tanács szellemiségével, hogy e szabály életbe lépésével lényegében „Szlovákia kiírja magát az EU-ból és az Európa Tanácsból”.

A két héttel ezelőtt elfogadott, szeptember elsején hatályba lépő szlovák államnyelvtörvény a többi között arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet, vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár ötezer eurós pénzbüntetést kaphat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!