Zöld Széchenyi-terv bevezetését tervezi a Fidesz és a KDNP

Magyarország számára a megújuló energiaforrások előállítása kitörési pont lehet - mondta Nagy Andor (KDNP), az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának alelnöke a RENEXPO megújulóenergia-ipari kiállítás és vásár nyitókonferenciáján Budapesten. A Fidesz és a KDNP közös környezetvédelmi kabinetjének vezetője elmondta: egy zöld Széchenyi-terv és zöld hitelezési rendszer bevezetését tervezi a két párt, ha 2010-ben kormányzati pozícióba kerül.

A politikus rámutatott: a jelenleg is működő operatív programok felülvizsgálatával egy legalább 500 milliárd forintos állandó alapot lehetne létrehozni a zöld Széchényi-terv keretében. Hangsúlyozta: az elképzelés mellé oda lehetne tenni a magyar szén-dioxid-kvóta értékesítésből származó 200-250 milliárd forintot, amit a vállalkozások, önkormányzatok, és a lakosság hozzájárulásával összesen mintegy 1.500 milliárd forintra lehetne bővíteni. Úgy véli: a szabályozási rendszer megfelelő átalakításával ez az összeg már látható segítséget jelentene a környezetvédelemnek, valamint jót tenne a településeknek és az embereknek is. A környezetvédelmi bizottság alelnöke elmondta: francia mintára zöld hitelintézeti rendszert is kialakítanának, amelyben a környezetvédelmi beruházásokat megvalósító ügyfeleknek nem kellene törleszteniük sem a tőkét, sem a kamatokat, mivel a hiteltörlesztés az energia-hatékony rendszerek általi megtakarításokkal történne.

Szanyi Tibor, az MSZP Fenntartható Fejlődés Munkacsoportjának vezetője ugyanitt rámutatott: a megújuló energia azon területek egyike, ahol mindenkor lehetőség van alkalmi politikai nagykoalíciók létrehozására. A politikus a megújuló energiaforrásokat szabályozó világos kerettörvény létrehozását sürgette.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!