Búcsú a kristály katedrálistól

Ez is Amerika! Adjuk-vesszük a katedrálisokat. Most éppen a  kaliforniai Garden Groveban található Kristály Katedrális van soron. Eddig a 10 000 tagú új-protestáns megachurch, „óriásegyház” tartotta fenn. De csődbe mentek anyagilag. A hatalmas, lenyűgöző építmény 57,5 millió dollárért, 42,4 millió euróért kelt el. A római katolikus egyház a boldog új tulajdonos. Az alapító tiszteletes azzal vigasztalja önmagát és híveit, hogy „az egyházat nem az épület teszi egyházzá”.  Forrás: pro-medienmagazin.de, christianpost.com, Los Angeles Times.

 

Kristály-történet – imatorony, építészeti csoda Kaliforniában

 

            A gyönyörű, kaliforniai pálmák övezte lenyűgöző kristály katedrális az amerikai „big deal” alkotása. Álomszép, technikailag korunk csúcsa, de olyan, mint az álom – egy szép napon  szertefoszlik, mert méregdrága a fenntartása. És most ez történt. A szomorú búcsú pillanatait éli át lelkész, presbitérium, gyülekezet.

 A végrehajtó november 17-én döntött úgy, hogy a csupa-üveg, csupa-fém katedrális szépséget eladja 57,5 millió dollárért a  az Orange County Római Katolikus Püspökségnek. Az ítélet csapást jelent nem csak a gyülekezet számára, hanem a Chapman Magánegyetemnek is, amelyik meg akarta venni a templomot nagyszabású előadások tartására. De a csőd és a végrehajtó gyorsabb volt, mint az egyetemi szándék.

 A tekintélyes Philip Johnson amerikai építész álmodta meg és tervezte az építményt, ami 1977-1980 között épült, de 1990-re fejeződött be, amikorra még hozzáépült a Prayer Spire, az imatorony. A mi szemünk harangtoronynak nézné az épület melletti másik, fényes toronyépületet, de ez amerikásan imatorony. A földrengés biztos hatalmas kristály-épületet 10 000 üveglappal borították be, amit egy hálózatos, monumentális acélszerkezet tart. 2 700 ülőhely várta és fogadta a lelkes híveket. Amerikában úgy tartják, ez az épület építészeti mérföldkő, csoda Dél-Kaliforniában.

 

Megachurch – református indítékkal - Gorbacsov is imádkozott benne

 

Az Amerikai Református Egyház lelkésze, Dr. Robert H. Schuller tiszteletes alapította a gyülekezetet 1955-ben. A tiszteletes úr az egyházközséget azonban elvitte a pünkösdi-karizmatikus mozgalom irányába. Amerikán kívüli országokban azzal szerzett nevet magának ő és a gyülekezet, hogy az „Erő órája” címen közvetítették a kristály-katedrálisból a tv-istentiszteleteket. Csaknem harminc éven át folyt ez a közvetítés, hetente az egész világon mintegy 20 millió nézője volt. Igen erős vasárnapi Iskola és hétközi összejövetelek mutatták a közösség erejét. Nemzetközi vonzerejét bizonyítja, hogy kristályragyogása és lelki emelkedettsége imára vonzotta még Mihail Gorbacsov elnököt is, A. P.J. Abdul Kalam indiai  elnököt, Al Gore USA alelnököt. De visszatérő vendégei voltak világhírű művészek, zenészek, énekesek, filmesek, színészek, mint például Kirk Douglas, Roy Rogers vagy Denzel Washington. A katedrális orgonája is világhírű, öt manuálos, Fratelli Ruffatti alkotása. A zenei élet is sodró volt, kórusuk közel száz tagú, kiváltképpen a karácsonyi glóriás műsorokat kedvelték előadásaikban USA-, és világszerte. Dr. Robert H. Schuller tiszteletes álmodta meg a katedrális mellé a béke szigetét, az ún. Emlékezet Kertjét, ahol örökzöld pálmák alatt pihennek az ott eltemetettek.

 

2010-ben kezdődött a baj

 

 A hitelező úgy döntött, hogy visszaigényli az 55 millió dollár hitel fennmaradó részét, s azt még 2010-ben ki kellett fizetni. Mivel erre nem volt képes az egyház, illetve a gyülekezet, 2010 október 18-án kimondta a bírói ítélet a Kristály Katedrális eladását. Schuller tiszteletes és a presbitérium levelet írt a bírónak, melyben arra kérték, hogy csak vallási célra értékesítsék a kristály-csodát. A bíró megértő volt. A katolikus egyházzal sikerült megállapodni. Két dolgot kellett garantálniuk: egyrészt, hogy csak keresztyén üzenet hirdetésére használják az épületegyüttest, másrészt, hogy az alapító gyülekezet még három évig igénybe veheti csodás épületüket közösségi rendezvényeikre, istentiszteletikre.

 

Búcsú az álomkristálytól - családi nehézségekkel?

 

 Vannak, akik az apa és fia közötti egyet nem értést okolják a templom és a gyülekezet válsága miatt is. Kétségtelen, az alapító Schuller-család nagy anyagi és erkölcsi nehézségekbe került. 2008-ban Robert A. Schuller, az alapító tiszteletes fia apjával kialakult nézeteltérései miatt visszalépett a tv-s istentiszteletek vezetésétől, amit 2006-ban vett át nyugdíjba vonult apjától. A visszalépés után a tiszteletes lánya, Sheila Schuller Colemann vette át az ügyeket, miután kötelezte magát arra, hogy apja szellemében folytatja tevékenységét. Vészjelzés volt az utóbbi években az is, hogy a tv-nézettség és az adományok mértéke szembetűnően csökkent. A hatalmas kristályépület-együttes  fenntartási költségei, az ugyancsak mega-költségű istentiszteletek tartása, valamint a lelkészcsalád magas anyagi igényei egyre nagyobb terhet jelentettek a közösségnek. 2011 szeptemberében egyik adományfelhívásukra mindössze 173 ezer dollár folyt be. Ami megszégyenítően kevés volt a hasonló korábbi adakozáshoz képest, amikor egy szóra milliók folytak be.

Valójában nagyon szomorú a fényes Kristály Katedrális sorsának az alakulása. Egy álom látványosan véget ért. Nem véletlen, ahogyan a tiszteletes fogalmazott: „Az egyházat nem az épület teszi egyházzá”. Ez volt és marad az igazság a Kristály Katedrális megépülése előtt és eladása után is.  Az meg nagyon is elgondolkodtató, hogy ez az evangéliumi alapigazság milyen drága tud lenni, a szónak pénzügyi és lelki értelmében egyaránt – túl az Óperencián, meg innen is!

 

Írta: Dr. Békefy Lajos.

 

 

 

 

 

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!