Heti egyházi/vallási kaleidoszkóp

Kiálts Hollywood szívéért

Nem koncert, nem konferencia, hanem spirituális stratégia

 

Március 15-én a filmipar világközpontja,  Hollywood szívéért tartanak imafesztivált a Gibson Amfiteátrumban, az Universal Studios közelében. Faytene Grasseschi programigazgató, spirituális vezető nyilatkozott a sajtónak arról, mi is a célja a „Kiálts Hollywoodért” néven meghirdetett akciónak. Forrás: christian.post.com; christiannews.com; faytene.ca.

Óvodás korig  4 000 óra a tv előtt -  mit „fogyasztanak”?

 

Faytene Grasseschi a szenvedélyes szervező, lelki ember és igazgató így hirdette meg az alkalmat: „Ez nem koncert, ez nem konferencia, hanem egy nagy kiáltás Istenhez, hogy a jelenkor egyik legbefolyásosabb ’iparágának’, a filmnek a központját mozgassa meg, s indítsa meg szeretetével”. De mire is? Arra, hogy a tömegek Hollywood segítségével is eljussanak Istenhez, az igazi hitre. Grasseschi szerint az átlag amerikai alig tölt évente 28 óránál többet templomban, de naponta legkevesebb  hat órán át fogyasztja a média ilyen-olyan termékeit. Az is döbbenetes adat – teszi hozzá Grasseschi -, hogy az amerikai kisgyerekek, mielőtt elérik az óvodás kort, már közel 4 000 órát töltöttek tv előtt. És mit néznek, látnak? – Ez a nagy kérdés, ami egy életre befolyásolja lelki világukat. Éppen azért, hogy a médiákban szennyező folyamként áradó játékfilmek, hollywoodi termékek a pozitív értékek felé vigyék a nézőket, bármely korosztályhoz is tartozzanak, nagy szükség van az imádkozásra, Istenhez kiáltani Hollywood szívéért. 18 éves korig a médiákon keresztül 16 000 eljátszott gyilkosság és 200 000-nél is több erőszakos cselekmény képe zúdul rá a fejlődő tinik lelkére. Merre sodródik ilyen áradatban az életük, gondolkodásuk, értékfelfogásuk? A jó irányvételért akarnak imádkozni, kiáltani Istenhez március 15-én a hatalmas stúdióban.

 

Faytene Grasseschi (Kryskov) és a multimédiás lelki stratégia

 

1997-ben állt be a keresztyén szolgálatba teljes idővel és energiával Grasseschi. A kanadai Vancouver belvárosának utcáin szólította meg a szegényeket, hajléktalanokat. A kanadai „Szomszédok Misszióban” segélyakció keretében kezdett el élelmet osztani, látogatásokat, házi ápolást folytatni. 2000-től tengerentúli misszionáriusnak szegődött és humanitárius segélyezést végzett. Hét hónapon át Nyugat-Afrikában szolgált beteg gyermekek között. Az utóbbi években énekkel, versekkel, konferenciákkal szolgálja Istent és segíti a rászorulókat Kanadában. Jelenleg is szóvivője a „Kanada a Keresztyén  Értékekért” nevű befolyásos civil szerveződésnek. Nagy odaadással, sőt szenvedéllyel szolgálja Krisztus testét, az egyházat, hirdeti Isten Szavát. Életének vezérigéje az 1Kor 13-ból ez: „…megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet”. A Kiálts Kanada mozgalmát teljes erőbedobással segíti, emlékeztetve mindenkit Keresztelő János szavára: „Egyengessétek az Úrnak útját!” (János 1,23). Azon a március 15-én, s a rákövetkező két napon át az ebben a hatalmas stúdióban összegyülekezők igeszolgálatokat hallgatnak, közösen és egyénileg imádkoznak, böjtölnek, s kérik Isten áldását a szórakoztató médiára. Felhívásukat, multimédiás lelki stratégiájukat ezzel a „hitvallással” vezetik be újságban, szórólapon, interneten, tv-ben és rádióban: „Hiszünk az áldás és a becsület erejében. Hiszünk az ima erejében. Hiszünk a böjtölés erejében. Hiszünk a Jézus nevében tartott istentisztelet felemelő erejében. Hiszünk az elhívott életek erejében. Hiszünk Isten elveszíthetetlen szeretetének erejében. Hiszünk abban, hogy Isten tekintete a szórakozató médián is megáll, és erőteljesen megmozdítja ezt az ipart arra, hogy az Ő szeretetéről, erejéről és megtartásáról szóljon a következő nemzedékeknek”.      

 

 

KERESZTYÉN JELENLÉT AZ ARAB VILÁGBAN

Vallási vezetők tárgyaltak az égető kérdésekről és a jövőről Libanonban

 

Talán nem véletlen, hogy az Egyházak Világtanácsa által január 24-28. között Libanonban tartott keresztyén-muszlim konzultáció hatalmas plakátján a sötétpiros, kiomló vérre vagy az égő tűzre emlékeztető

szín az uralkodó. A téma, amiről tárgyaltak, ugyancsak véres valóság. Forrás: eni.news.ch; wcc.ch;

 

 

Dr. Olav Fykse Tveit norvég evangélikus lelkész, az Egyházak Világtanácsának (=EVT) főtitkára kezdeményezte a konzultációt a közel-keleti igazságosság és béke helyzetének a megbeszélésére. Valójában az a nagyon is gyakorlati, egzisztenciális kérdés állt  a megbeszélések középpontjában, hogy lehet-e, s hogyan lehet megvalósítani a muszlimok és keresztyének „normális” együttélését az arab világban.

A január 24-28. között tartott konzultációnak a házigazdája a libanoni örmény katholikosz püspökség volt, a résztvevők között lelkészek, imámok, hittudósok voltak. Tveit főtitkár konferencianyitó beszédében rámutatott: Közel-Kelet minta lehet más területek számára, hiszen innen indult ki három világvallás: a zsidóság, a keresztyénség és az iszlám. Ezen a területen a hit játszotta a fő szerepet. Beszédében visszautalt az EVT Központi Bizottságának 2011 februárjában kiadott nyilatkozatára, amely kiemelte: „Élő hitünknek ez a terület a forrásvidéke, ami az ottani egyházak töretlen, folyamatos bizonyságtételével is összefügg. A keresztyén jelenlét és bizonyságtétel nélkül a Közel-Keleten elképzelhetetlen lenne a különböző hitek, kultúrák, civilizációk együttélése, hiszen ez a jelenlét Isten szeretetének a jele, ami minden embernek megjelent”. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a világnak ebben a régiójában biztosan képesek lesznek a keresztyének és a muszlimok arra, hogy a közjó, az emberség érdekében folytassák konstruktív szolgálatukat és munkájukat. Megemlékezett azokról a keresztyén tízezrekről, akiknek az elmúlt évben el kellett hagyniuk szülőföldjüket, otthonukat, hiszen minden bizonytalanná vált körülöttük, s megfélemlítésben éltek. Éppen ezért kell sürgősen megtalálni azokat az eszközöket és lehetőségeket, melyek ezt a bizonytalanságot és menekülést lefékezik vagy okait kiküszöbölik – s ebben keresztyéneknek és muszlimoknak határozottan együtt kell működniük.  

 

 

A LONDONI OLIMPIA ÉS A VALLÁSI ELŐKÉSZÜLTEK

Többről van szó, mint aranyéremről

 

Az elmúlt héten nagyvizit volt a 2012-es olimpiai játékok színhelyein. Vincent Nichols érsek és három püspök, helyi vezetők néztek körül az 504 hektárnyi területen. A látogatók között voltak a II. János Pál Sport Alapítvány tagjai is. Kelet-London területén már minden készen áll a hatalmas békés viadalra. És a hitélet gyakorlásának lehetőségei? Erről is tájékozódtak a vendégek. Forrás: christiantoday.com; churchofengland.org. Írta: Dr. Békefy Lajos.

 

Több mint arany

Az olimpiai játékok során sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az emberi élet több, mint aranyérem – nyilatkozta a sajtónak a vizitációt vezető érsek. Hozzátette: az olimpiai játékok nagy pillanatot jelentenek az egyházak számára is bizonyságtételük szempontjából.

Ez a hatalmas sportesemény jó ötleteket, gondolatokat gerjeszthet résztvevőkben és nézőkben, szurkolókban, sportrajongókban egyaránt. Emellett arra is jó, hogy tudatosuljon: milyen nagy ajándék a jó egészség, testünk méltósága, a fizikai jólét és erőnlét, ami a lelki jól-léttől is függ – hangsúlyozták a püspökök. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a tálentumok, képességek Isten  ajándékai, s a fényesen csillogó aranyon túl az Ő segítségét is észre kell vennünk.

 

Olimpiai liturgia, imák

 

Az Angol Egyház külön honlap oldalt szerkesztett az olimpiai előkészületek, és a játékok lelki támogatása céljából. Ezen Pál apostol nyomán bemutatják az ókori olimpiák szellemének áthozatalát a keresztyén gondolkodásba. A „Több mint arany” oldalon az anglikánok gyakorlati szolgálatát, hozzájárulását, segítségét mutatják be, liturgiai és imapéldákat találunk a weboldalon. A 2012-es olimpiai játékok előkészítésének lelki támogatására a következő imát találjuk a honlapon: „Örök Isten, aki örömet, és erőt adsz mindnyájunknak, Hozzád fohászkodunk azokért, akik a londoni olimpiai játékokat előkészítik. Azokért, akik edzéssel készülnek a játékokra és szeretteikért is fohászkodunk, meg a sok ezer közreműködőért, az egyházakért, s mindazokért, akik különféle rendezvényeket szerveznek ebben az időben, s akik sok nemzet sportküldötteinek a házigazdái lesznek. Abban a  világban, amelyikben sokan szenvednek hátratételt, és sokan vannak, akiket kihasználnak, könyörgünk Hozzád a türelem és az elfogadás Lelkéért, az emberségért és a tiszteltadásért, mindenkinek az egészségéért és biztonságáért. Kísérjen mindnyájunkat Krisztus szeretete, ami drágább az aranynál, ma és mindörökké. Ámen”.

 

Olimpiai lelkészek

 

2012 július 27.-augusztus 12. között, valamint az ezt követő para-olimpiai játékokon  (augusztus 29-szeptember 9) naponta Londonban mintegy 800 ezer látogató, résztvevő mozgásával számolnak. Ennek a  hatalmas tömegnek a lelki gondozását külön olimpiai lelkészek serege végzi majd. Munkájukat önkéntesek segítik. Ezek a lelkészek és munkatársaik ott lesznek minden helyszínen, a közlekedési csomópontokban, az utakon, a pályák, stadionok közelében, s nem csak lelki problémákban, hanem a leggyakorlatibb kérdésekben is segítenek. Az Angol Egyház és a katolikus egyház pásztorai mellett a munkában részt vesznek majd az utcalelkészek, a londoni városi misszió munkatársai, a Billy Graham Evangelizációs Társaság erre kiképzett önkéntesei is.

 

 

 

KARÁCSONY UTÁNI NEVELÉSI-IRODALMI FÓRUM MOSZKVÁBAN

Kirill pátriárka: a morál nemzetbiztonsági tényező és erő

 

Az orosz ortodoxoknál hagyomány, hogy a karácsonyi ünnepet és az újévet követően ún. karácsony utáni irodalmi felolvasásra és jeles szerzők kitüntetésére kerül sor. Idén január 23-án tartották a nemzetközi keresztyén irodalmi fórum szemléjét, a moszkvai Gostiny Dvor-ban. Az alkalom főtémája idén ez volt: Nevelés és morál – az egyház, a társadalom és az állam gondjai. Az alkalmat Putyin és Medvegyev elnök levélben köszöntötte. Közel kilencezer résztvevője volt a jubileumi alkalomnak, Oroszországon kívül Európa, Amerika és Ázsia egyházaiból is érkeztek érdeklődők. Forrás: mospat.ru; russkiymir.ru; spirti-net.ca.

 

                 

Új tantárgy: az ortodox kultúra alapjai

 

Húsz év óta minden januárban megrendezik ezt az ortodox fórumot, ahol az irodalom és a nevelés kérdésének szentelik a figyelmet. A mindig nagy érdeklődéssel és részvétellel kísért fórumot idén Kirill pátriárka nyitotta meg. Meghívására a rendezvényen jelen volt Christofer cseh és szlovák ortodox metropolita, Valentina Matvienko, a Szövetségi Tanács elnöke, továbbá kormánytagok, és az Orosz Nevelési Akadémia elnöke, N. Nikandrov is. A részvevők között számos ortodox lelkész, teológus, alkotó értelmiségi volt.

Az államelnöki és a miniszterelnöki üzenetek egybehangzóan hangsúlyozták a nevelés és a morál nagy fontosságát az ország jövője szempontjából. A morális értékek és a hazafiság eszméjének tisztelete és továbbadása a társadalmi béke jelentős biztosítéka, de ugyanígy az etnikumok közötti megértést is segíti. Kirill pátriárka a nevelési akadémia elnökét kitüntette a Moszkvai Szent Dániel Érdemrenddel azért a munkájáért, amivel elősegítette a középiskolai bevezetését „Az ortodox kultúra alapjai” nevű tantárgynak.

 

„Tanárok a morális hőstettekért” kitüntetés

 

Ezután a kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok kitüntetésére került sor, akik a „Tanárok a morális hőstettekért” elnevezésű díjat vehették át. Az orosz ortodox nevelés fejlesztésében felmutatott kimagasló eredményeiért a Nyiznij-novgorodi Terület nevelésügyi minisztere, S. Naumov a moszkvai metropolita St. Macarius Medálját vehette át. Hilarion volokolamszki metropolita, a Moszkvai Patriarchátus Külügyi Hivatalának vezetője közreadta sokszorosított tanulmányát, amiben a morális értékek és az emberség jövője témával foglalkozott teológiai és társadalmi vetületben.

 

Kirill pátriárka: Az erkölcsös ifjúság a nemzet biztonságának

fontos tényezője

 

„Nem érezhetjük védve és biztonságban magunkat a társadalmi feszültségekkel, krízisekkel és a forradalmi veszéllyel szemben, amíg nem nőnek fel morális generációk, akik képesek lesznek határozottan különbséget tenni a jó és a rossz között” – hangsúlyozta beszédében minden oroszok lelki feje. Hozzátette: a modern kor fiai és lányai gyakran nem is érzik szükségét annak, hogy valamit a szívükkel is elsajátítsanak, s ne csak úgy működjenek, mint a komputerek, melyeknél elég egy entert nyomni az új információk begyűjtése céljából. A fejlett tudomány és a magas technológia morál nélkül életveszélyes – tette hozzá az ortodox egyházfő.   

 

Írta: Dr. Békefy Lajos

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!