Érdektelenségbe fulladt a sztrájk a pedagógusok körében is

kdnp.hu – MTI

A Fidesz frakcióvezetője szerint a szerdai sztrájk a pedagógusok körében is nagyjából érdektelenségbe fulladt, 80-85 százalékuk nem vett részt benne.

Kósa Lajos a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel azt mondta: a legmeglepőbb kijelentést a Pedagógus Szakszervezet vezetője tette, aki szerint a politikát be kell vinni az iskolába. Hozzátette: ebből mindenki előtt nyilvánvalóvá kellett válni annak, hogy az egész pedagógussztrájk „valós problémák mögé bújva meztelen politikai törekvéseket tartalmaz, ami nem meglepő, hiszen a szakszervezetek igen régen szövetségesei az MSZP-nek".

A Fidesz frakcióvezetője szerint az utcai kiabálás csak figyelemfelhívásra jó, feltéve, ha csatlakoznak hozzá az emberek, a sztrájk csak fenyegetés lehet. Majd kérdésként vetette fel, hogy vajon kiabálva meg lehet-e egyezni bármiről is, majd válaszolt is rá: nem könnyű.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!