„A szocialisták kormányzása egy nagy kamu volt"

Forrás: MTI

A Fidesz frakciója az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a Magyar Szocialista Párt korábbi nyilatkozatára reagált úgy, hogy a szocialisták kormányzása volt egy nagy kamu. Gúr Nándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormány kamu bérmegállapodást kötött a munkavállalók érdekképviseleteivel, mivel a Miniszterelnökséget vezető Lázár János már a nyáron megjósolta annak mértékét. Azt is mondta, hogy bár a Fidesz egymillió új munkahelyet ígért, a valóságban mintegy százezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma.

A nagyobbik kormánypárt azt írta, hogy a szocialisták „hazudtak reggel, délben meg este, miközben megduplázták a munkanélküliséget, segélyre ítéltek egész országrészeket, keményen megadóztatták a dolgozókat". Hozzátették: Magyarországon huszonöt éve nem volt annyi embernek munkája, mint ma, megfelezték és tovább csökkentik az szja-t, béremelések indultak a közszférában, továbbá minden évben volt minimálbér-emelés, és nőnek a reálbérek is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!