„Egy nagy kormányzati lopás zajlik Sukorón”

Forrás: MTI

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. belső levelezése alapján egyértelműen megállapítható az, hogy a sukorói földcsere valóban egy „nagy kormányzati lopásnak” tekinthető – jelentette ki Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója sajtótájékoztatóján.

Budai a sajtó munkatársainak kiosztotta Benedek Fülöp, az MNV Zrt. agrárportfólióért felelős vezérigazgató-helyettesének feljegyzését, amely a vállalat belső levelezéséből származik. A feljegyzésben az áll: „A tervezett csereügylet szakmailag nehezen támogatható, megalapozható, jogi szempontból pedig megvalósítása jelentősebb akadályokba ütközhet”.

A Magosz szövetségi igazgatója, aki egyben a Fidesz választókerületi elnöke is, közölte: a feljegyzés alapján egyértelműen megállapítható az, hogy a „sukorói földcsere valóban egy nagy kormányzati lopásnak tekinthető”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!