Forrás: MNO
Az ország erőforrásai vidéken vannak, abból él az ország, amit vidéken ültetnek és aratnak, amiért imádkoznak, ahogy a gyerekeiket, unokáikat nevelik. „Ha ebben a munkában a kormány, az egyház, a polgárok közössége össze tud fogni, akkor jó úton járunk”– jelentette ki Balog Zoltán a Vas megyei Kercaszomoron, a felújított református templom újjászentelésén.
Az emberi erőforrások minisztere felidézte, 2010 nyarán járt először a templomban, amikor a körülmények méltatlanok voltak a kereszténységhez és a gyülekezethez, de többen megfogadták, hogy mindent megtesznek a rendbehozataláért. Balog Zoltán úgy fogalmazott: most már „méltó a környezet”, de „legyünk méltóak ahhoz az örökséghez is, amit az őseink ránk hagytak”.
„Legyünk méltóak ennek az országnak a történelméhez, legyünk méltóak a kereszténységünkhöz.” Eltékozoltuk ugyanis, amit az őseink ránk hagytak, évtizedeket, napokat, erőket, forrásokat, a közvagyont, s ebben „a felelősség mindannyiunké, de a mértéke különböző”.
A több száz résztvevő előtt zajló, a templom előtt kivetítőn is közvetített istentiszteleten Schmitt Pál volt köztársasági elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy „nincs erő, amely megakadályozhat bennünket abban, hogy ne hirdessük és valljuk, hogy számunkra a hit, a nép, a nemzet és a magyarság egy és ugyanaz”. Nem vagyunk „feldarabolhatók, mert egy a múltunk, egy a kultúránk, egy az Istenünk, és feldaraboltan is egy a hazánk”.
Az ünnepi esemény alkalmából a gyülekezet díszpolgári és tiszteletbeli örökös főgondnoki címével tüntették ki Orbán Viktor miniszterelnököt – a nevében Balog Zoltán vette át a címet –, illetve Schmitt Pált. Ugyancsak kitüntető címet vehetett át mások mellett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Boros Imre volt tárca nélküli miniszter, továbbá V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár – aki elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen –, illetve Bebes István (Fidesz) országgyűlési képviselő.
A kercaszomori református templom úrasztalát, orgonáját, szószékét, keresztelési és úrvacsorai edényeit, valamint terítőit is felszentelték az egyházi épület felújítása utáni újjászentelése alkalmából tartott istentisztelet keretében, amelyen részt vett Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke is.
Kercaszomor református temploma egy lepusztult Árpád-kori templom maradványaira épült 1788 és 1790 között. Egy tavaly elnyert pályázati forrás felhasználásával és adományok jóvoltából mostanra kívül-belül felújították, és korszerűsítették a világítási és fűtési rendszerét, rendezték a környezetét.
A településnek 2008-ban a legbátrabb falu (Communitas Fortissima) címet adományozta az Országgyűlés annak tiszteletére, hogy Kercaszomor egykori lakói az első világháborúban visszafoglalták a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság által megszállt falujukat.