„Jövő- és életellenes a 2010-es költségvetés”

Forrás: MTI

Gyermek-, jövő- és életellenesnek tartja a jövő évre tervezett költségvetést a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), amelyek vezetői szerdán közös budapesti sajtótájékoztatójukon azt mondták: a büdzsé tervezete elvon az egészségügytől, az oktatástól és ellehetetleníti a családokat.

A három szervezet szerint fel kell lépni a 2010-es költségvetés tervezete ellen, mivel az intézkedések újabb összegeket vonnak el például az egészségügytől, ami teljesen ellehetetleníti a szakintézmények működését.

Éger István, a MOK elnöke közölte: az újabb megvonások érthetetlen intézkedések, hiszen a szakértők szerint a gazdasági válság leküzdéséhez inkább az emberekbe kellene fektetni, mint elvonni tőlük a forrásokat.

Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke azt hangoztatta, hogy a jövő évi költségvetés tervezete elfogadhatatlan, mert 63 milliárd forintot vonnának ki a közoktatásból, amire az elmúlt időszakban nem volt példa. „Ezzel biztosan ellehetetlenítik az oktatást akár akarják ezt, akár nem” – tette hozzá.

Szabó Endre, a NOE elnöke azt mondta, hogy elfogadhatatlan az az intézkedéstervezet, amely például harmadára csökkentené a diákétkeztetésre szánt költségvetési támogatás összegét. Mint elhangzott, már így is drámaian csökken azon családok száma, amelyek befizetik gyermekeiket az iskolai étkeztetésre, és ha ez a szám – az intézkedés hatására – tovább csökken, akkor kiterjedhet a „gyermekéhezés” az országban. Szó esett arról is, hogy míg milliárdok „mennek el” végkielégítésekre, vagy például 24 milliárd forint digitális táblákra, addig megszűnhet a diáksport támogatása és egyre inkább kimarad a kötelező oktatásból a művészetoktatás.

A megszólalók úgy vélték, hogy az intézkedések a „jövő generációját rövidítik meg, így nemcsak rövid távon, hanem tartósan is felélik az emberi tőkét, hosszú időre örvénybe kergetve ezzel a gazdaságot”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!