Forrás: MTI
Csak olyan rendezés képzelhető el Ukrajnában, amelynek során nem sérülnek a kárpátaljai magyarok érdekei – mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. A miniszter ugyanakkor kiemelte: a helyzet nem a rendeződés felé halad, úgy tűnik, hogy a katonai cselekmények a jelenlegi szinten maradnak, de vannak eszkalálódásra utaló jelek is. Ezért az EU fontolgatja az újabb szankciók bevezetését, ami az oroszokat is érdekeltebbé teheti a konfliktus megoldásában – tette hozzá.
Navracsics Tibor közölte: a lengyel kollégájával hétfőn Varsóban folytatott egyeztetésének az volt a célja, hogy megtalálják azt az alapot, amely a visegrádi csoport hatékony fellépését teszi lehetővé ebben a helyzetben. Abban állapodtak meg, hogy céljuk a független, demokratikus Ukrajna, amely betartja és magára nézve kötelezőnek tartja az Európa Tanács által elfogadott dokumentumokban szabályozott nemzetiségi jogokat – magyarázta.
Navracsics Tibor a magyar külképviseleti rendszer átalakításával kapcsolatban hangsúlyozta: az a fontos, hogy „magyar ember a világban védettség nélkül nem maradhat". Olyan külképviseleti hálóra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy ha a világ bármely pontján magyar állampolgárt baj ér, elérhető távolságban legyen a védelem – fogalmazott.
Megjegyezte: két konzulátust is akartak nyitni Romániában – Marosvásárhelyen és Nagyváradon –, de Bukarest ezt indoklás nélkül elutasította, ami példátlan két uniós tagállam és szomszédos ország között, a helyzet „harminc-negyven évvel ezelőtti állapotokat idéz".