„Mélységesen megaláznánk magunkat

Forrás: inforadio.hu

A Fidesz nem vitatja, hogy az uniós biztosjelölt kinevezésének joga a kormánynál van, ám az a sajátos helyzet állt elő, hogy a poszt betöltőjének hivatali ideje a következő öt évre esik, tavasszal viszont választások, és minden bizonnyal új kormány lesz Magyarországon. A biztos lesz az a tisztségviselő, akit a szocialisták egy egyszerű miniszterelnöki aktussal kineveznek, és a legtovább kíséri majd árnyékként a következő kormányzat munkáját, ezért az lenne a minimum, ha az átmeneti kabinet kikérné a legnagyobb ellenzéki párt véleményét is a jelölt személyéről – hangsúlyozta Stájer József, a Fidesz európai parlamenti frakciójának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.

Andor Lászlóval, a poszt egyik lehetséges várományosával kapcsolatban az Európai Parlament magyar néppárti delegációjának vezetője elmondta: a jelölt az MSZP bal szárnyából érkezik, abból a platformból, amely a szocialisták baloldalinál is baloldalibb irányzatát képviseli. Ez az európai politikák tekintetében pedig nem az a szociális piacgazdaság-elképzelés, amit a Fidesz és az Európai Néppárt is vall – fejtegette.

A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a kormánynak határozottan ki kell nyilvánítania nemtetszését amiatt, hogy Csehország mentességet kér a Lisszaboni Szerződés részét képező Alapvető Emberi Jogok Chartájának hatálya alól. Magyarország szava ebben az esetben nem pusztába kiáltott szó, hanem fontos jogérvénye van: ha lép, nem születhet meg az a nyilatkozat, amellyel Prága elérheti, hogy a II. világháború után a Benes-dekrétumok alapján az akkori Csehszlovákiából kitelepített németek ne követelhessék vissza elkobzott vagyonukat – hangsúlyozta.

Szájer József elmondta: a csütörtökre és péntekre Brüsszelbe összehívott csúcstalálkozón a magyar kormánynak bele kell egyeznie abba, hogy Csehországot valóban kivegyék az emberi jogi charta, és ilyen módon a Benes-dekrétumok jogkövetkezményei alól. A kabinet ezzel ígéretet is tesz arra, hogy a nyilatkozatot a megfelelő pillanatban a magyar parlament ratifikálja.

„Ezt szeretném én megakadályozni. Erről szó sem lehet, mert Magyarország nevében a mostani kormány nem tehet olyan hazug nyilatkozatot, amely egy következő parlament hatáskörébe fog tartozni. A fideszes képviselők nem fognak egy ilyen szövegű nyilatkozatot támogatni” – jelentette ki a Fidesz európai parlamenti frakciójának vezetője.

Megjegyezte: „mélységesen megaláznánk magunkat, ha egy ilyen engedménybe belemennénk.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!