„MSZP-SZDSZ-koalíció prédának tekintette az egészségügyet”

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a 2010-es egészségügyi költségvetéssel a kormány „aktív eutanáziát” folytat az ágazatban, a magyar embereken; Pesti Imre, a párt szakpolitikusa szerint: egyetlen megoldás a büdzsé visszavonása és a kormány azonnali távozása.

2006 óta a kormány – az általa meghirdetett „reformpolitika címszó alatt” – szétverte a kórházakat, megszűnt az orvosok és a betegek közötti bizalom, orvosok és szakdolgozók menekültek el az országból, „elindult a magyar egészségügy lepusztítása” – fejtette ki sajtótájékoztatóján Pesti Imre; hozzátéve: teljesen egyértelmű volt, hogy a kormányzat, az MSZP-SZDSZ-koalíció az egészségügyet „prédának és koncnak” tekintette.

A politikus azt mondta, az egészségügy semmiféle prioritást nem élvez a jövő évi költségvetési tervezetben, amelynek az ágazatot érintő legfelháborítóbb része szerinte az, hogy a mentésből félmilliárdos forráskivonás várható. Így az egészségügyi költségvetésen belül a mentés szenvedi el az egyik legnagyobb veszteséget – jegyezte meg.

A fideszes országgyűlési képviselő szerint hazugság azt állítani, hogy a 2010-es költségvetésnek az egészségügy a nyertese lesz, hogy nem vonnak ki újabb forrásokat a területről. Pesti Imre elmondta, hogy az Egészségügyi Alap 2009-ben 1.433 milliárd forintra volt tervezve – évközben azonban elvontak belőle 30 milliárdot –, 2010-ben pedig 1.412 milliárd forintra. „Egyértelműen mondhatjuk, hogy a 2009-es tervezet és a 2010-es tervezet között közel 20 milliárdos forráskivonás tapasztalható. (...) Reálértéken 1.460 milliárdnak kellene lenni” – tette hozzá.

A gyógyító-megelőző kasszával kapcsolatban közölte: 714 milliárd forint volt 2009-ben, 2010-ben pedig 719-et terveznek. Igaz, hogy ez több ötmilliárddal – folytatta –, de 4 százalékos infláció mellett 743 milliárdnak kellene lennie, vagyis több mint 23 milliárdos veszteséget szenved el reálértéken az ágazat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!