„Nevezze meg a rendőrség a BKV-botrányok politikai felelőseit!”

Forrás: MTI

Arra kéri a Fidesz a rendőrséget, hogy nevezze meg a politikai megrendelőit és találja meg a politikai felelőseit a BKV-val összefüggő botrányos ügyeknek – mondta sajtótájékoztatóján Wintermantel Zsolt, az ellenzéki párt fővárosi képviselőjet arra reagálva, hogy a rendőrség őrizetbe vette Sz.-nét, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját.

A politikus azt kérte a rendőrségtől: derítsék ki, ki adott megbízást például luxusmetró-tanulmány készítésére, vagy milliárdos tanácsadói megbízások megkötésére. „Ezeket a felelősöket meg kell találni, és ha a Fidesz lehetőséghez jut, meg is fogja találni” – közölte. Hozzátette, jól látható, hogyan tette rendbe Horváth Csaba (MSZP) kormánybiztos a BKV-t: „hetente vesznek őrizetbe” egy-egy volt BKV-dolgozót.

Wintermantel Zsolt kiemelte, a kormány és az MSZP még egyetlenegy fillért sem tudott visszaszerezni a jogtalanul kifizetett vagy szabálytalanul felvett végkielégítésekből, illetve tanácsadói szerződésekre, tanulmányokra kifizetett összegekből.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője mai sajtótájékoztatóján jelentette be: a BRFK kezdeményezte Sz.-né előzetes letartóztatásba helyezését. Sz.-né kilencoldalas vallomást tett, amelyben válaszolt a nyomozók kérdéseire.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!