„Remekül megkomponálták Tátrai Miklós szerződését”

Forrás: mno.hu, MTI

A Magosz szövetségi igazgatója felszólította Bajnai Gordon miniszterelnököt: kezdeményezze a köztársasági elnöknél Tátrai Miklós felmentését a vagyongazdálkodási tanácsban betöltött tisztségéből; Budai Gyula ezt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjének munkaszerződése alapján tartotta indokoltnak  sajtótájékoztatóján.

A Magosz szövetségi igazgatója annak a véleményének is hangot adott, hogy az MNV Zrt. a megalakulása óta törvénytelenül működik, ennek ellenére vezetői havi több millió forintot vittek haza, illetve évi több tízmillió forintos prémiumban részesültek. Mindezek alapján az olcsóbb állam, a kevesebb fizetés és mindaz, ami a Bajnai-kormány részéről ezzel kapcsolatban elhangzik, nem más, mint „ócska szemfényvesztés”, mert míg az állami vezetők „súlyos milliókat tesznek zsebre havonta, a pártkádereket csak papíron rúgják ki”, az emberektől viszont az utolsó 10-20 ezer forintjaikat veszik el – fogalmazott Budai Gyula.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!