„Szorítsuk a bevándorlók számát a lehetséges minimumra"

kdnp.hu – MTI

Alapvető ideológiai változásra van szükség az Európai Unió bevándorlási politikájában, az ugyanis jelenleg arra koncentrál, hogyan lehet még több embert a bevándorlásra ösztönözni, majd elosztani – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós tagországok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozása szünetében hétfőn az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

Szijjártó Péter elmondta: Magyarország nem a tehermegosztást tartja az első számú feladatnak, hanem a teher csökkentését. Kijelentette: arra kellene törekedni, hogy minél kevesebb illegális bevándorló érkezzen Európába. „Szorítsuk a bevándorlók számát a lehetséges minimumra" – fogalmazott a miniszter.

Kijelentette: a visszafogadási törekvések nem működnek, vagy nagyon korlátozott sikert mutatnak. „A helyzet ugyanis az: aki egyszer már bejött az Európai Unióba illegálisan, az biztosan itt is fog maradni" – fogalmazott.

Elmondta: Magyarország azt tartja helyesnek, ha az unió területén kívül kerülne elbírálásra az, hogy ki jogosult belépni az Európai Unió területére és a menekült státuszra.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az afrikai országokkal kötendő megállapodásokba bele kell kerülnie annak, hogy ezeknek az országoknak a területén menedékkérő-regisztrációs központok, úgynevezett hot spotok jönnek létre. Ezekben az unió tisztségviselői uniós jogszabályok alapján a helyi és nemzetközi erők által garantált feltételek között hoznak döntést a jogosultságokról.

Ha a hot spotokat nem sikerül az unió határain kívül felállítani, „akkor a probléma itt marad velünk" – mondta.

Szijjártó Péter hozzátette: Magyarország készen áll arra, hogy a központok működéséhez a szükséges hozzájárulást megadja.

A külgazdasági és külügyminiszter a grúz és az ukrán vízummentesség ügyében az mondta, hogy az Európai Unió hiteltelen és elhibázott politikát folytat, ugyanis mindkét ország teljesítette az unió által megszabott követelményeket.

Elmondta: az Európai Unió saját, valamint a keleti partnerség, a keleti szomszédság politikai stabilitását és az uniós elkötelezettségű politikai erők hitelességét és támogatását is veszélyezteti azzal, hogy „dacára annak, hogy a két ország minden elvárást és feltételt teljesített, az unió még mindig nem akarja megadni a vízummentességet" – fogalmazott.

Ha egyes kormányok azt fogják látni, hogy minden elvárást teljesítenek és nem kapnak pozitív visszaigazolást, akkor nem fognak alkalmazkodni az Európai Unió elvárásaihoz – tette hozzá.

A közel-keleti békefolyamatok kérdésében Szijjártó Péter úgy tájékoztatott, hogy Magyarország a közvetlen tárgyalásokat támogatja Izrael és a palesztinok között.

Véleménye szerint a tartós béke érdekében kétállami megoldásnak kell létrejönnie, amely Európa biztonsága szempontjából is rendkívül fontos. A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy a Közel-Kelet stabilitása és Európa békéje és biztonsága között szoros összefüggés van – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!