2010 a magyarok éve lehet

Forrás: MTI

Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben – mondta Orbán Viktor a honlapján elérhető újévi köszöntőjében.

Az egyperces videóban a Fidesz elnöke úgy fogalmaz: az újév mindig magával hozza az új kezdet lehetőségét is, alkalmat ad arra, hogy „megfogalmazzuk, mit hibáztunk el, mit kellene a jövőben másképpen tennünk”. Véleménye szerint Magyarországnak sok mindenben változnia kell.
    
Mint mondta, az új kezdet magával hozhatja a teljes újrakezdést, a teljes megújulást is, és szerinte Magyarországnak éppen erre, a teljes megújulásra lesz szüksége a 2010-es évben.
    
„Ha képesek vagyunk ezt belátni, akkor változtathatunk mindazokon a hibákon, amelyek az elmúlt nyolc évben megkeserítették a magyarok életét” – hangsúlyozta a pártelnök, hozzátéve: hiszi, hogy a kapu nyitva áll, a kérdés az, van-e elegendő bátorság a teljes megújulás kapuján való belépésre.
    
„Amennyiben így döntünk, akkor 2010 a magyarok éve lesz, akkor 2010-ben hozzákezdhetünk egy olyan erős Magyarország felépítéséhez, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, és amelyben mindannyian biztonságban élhetjük az életünket” – jelentette ki Orbán Viktor, majd a szokásos „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!” szlogennel és boldog új évet kívánva zárta köszöntőjét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!