Forrás: MTI
A kötelező óvodáztatás jövő évi bevezetését és a kisgyermekkori nevelést 1,3 milliárd, az egészségügyi dolgozók képzését és pályán maradását 2,5 milliárd forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2014-20-as uniós fejlesztési forrásokból.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: a jövő szeptembertől életbe lépő, három éves kortól kötelező óvodáztatás keretében többek között azt szeretnék elérni, hogy az óvodában valóban felkészítsék a gyermekeket az iskolára, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. Ehhez kapcsolódik az óvónők, óvodapedagógusok képzése is az első pályázati program részeként – mutatott rá.
A második pályázattal a pályaelhagyást szeretnék csökkenteni az egészségügyben, illetve vonzóvá szeretnék tenni a pályát a fiatalok számára és azoknak is, akik már ott dolgoznak.
A pályázatokat állami intézmények számára írják ki és a kormány fog döntést hozni – mondta a miniszter.