400 ezredik pályázó táborozhat a kezdeményezésnek köszönhetően

Forrás: MTI

Az Erzsébet-program Európa-szerte az egyik legsikeresebb kezdeményezés, amely az állam szociális érzékenységéről tanúskodik – mondta a kormányszóvivő Zánkán. Kurucz Éva közlése szerint az idén a 400 ezredik pályázó élhet a program kínálta lehetőségekkel.

A harmadik évébe lépett Erzsébet-program két alappillére a szociális üdültetés és a gyermektáboroztatás - emelte ki a kormányszóvivő a program eredményeiről és terveiről szóló sajtótájékoztatón. A program széles társadalmi rétegeknek kínál kikapcsolódási lehetőséget, például fogyatékkal élőknek, nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak - tette hozzá.     Kurucz Éva közlése szerint 2010 óta az étkezési utalványokból befolyt összeg kizárólag szociális célokra fordítható, ez képezi az Erzsébet-program pénzügyi alapját. Ennek keretében az elmúlt két évben több százezer ember, köztük több mint 180 ezer gyermek táborozhatott.

Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: az Erzsébet-utalványt több mint 2 millió felhasználó veszi igénybe országszerte, több mint 50 ezer elfogadóhelyen, az ebből befolyt összeg jelenti az Erzsébet-táborok anyagi forrását.