Forrás: kormany.hu
4,45 milliárd forintos fejlesztéssel építi meg új gyárát a magyar tulajdonosi hátterű Kerox Kft. Sóskúton. A termelési kapacitás jelentős bővítését egyedi kormányzati döntésen alapuló támogatás teszi lehetővé – jelentette be szerdán Szijjártó Péter és Kovács Attila Gábor igazgató közös sajtótájékoztatón Diósdon.
A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kiemelte: az egykaros csaptelepek belső keverőegységét, a kartust gyártó cég diósdi telephelyén előállított termékeinek mintegy felét Kínában értékesíti. A kínai-magyar külkereskedelmi forgalom növekedése az elmúlt évek egyik legfontosabb külgazdasági sikertörténete: tíz év alatt meghatszorozódott a kereskedelmi forgalom Kínával, mert míg 2003-ban 1,2 milliárd dollárt tett ki, 2013-ra meghaladta a 7,3 milliárdot.” Hozzátette: ez a fejlődés egyre több magyar vállalkozás számára hozza el a bővülés és a fejlesztések lehetőségét.
A zöldmezős beruházás nyomán a cég 30 százalékkal tudja növelni termelési kapacitását, és lehetőség lesz a 60 százalékos magyar beszállítói arány növelésére, illetve 150 új munkahely teremtésére. A társaság jelentősen hozzájárul magyar külgazdasági célok eléréséhez – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Megjegyezte azt is, hogy a területén világpiaci vezető szerepet betöltő gyárat a folyamatos innováció és kutatás-fejlesztés, termékeit a magas minőség jellemzi.