A Bajnai-kormány túlélésre játszik

Forrás: inforadio.hu

Csak a tűzoltó jellegű intézkedések kerültek bele a jövő évi költségvetésbe, a versenyképesség növekedését eredményező lépések hiányoznak belőle – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Járai Zsigmond, a CIG Közép-Európai Biztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke. A volt jegybankelnök szerint a Bajnai-kormány azért nem vállalta a költségvetés intézményi szerkezetének átalakítását, mert a túlélésre játszik.
 
Természetesnek tartja Járai Zsigmond, hogy a Nemzetközi Valutaalap 2010. október 5-ig meghosszabbította a készenléti hitel lejáratát, szerinte nagyon barátságtalan gesztus volt, hogy a szervezet eredetileg a parlamenti választások előttre tette a határidőt, hiszen választási időszakban lehetetlen egy új szerződés részleteit végigtárgyalni.

Az eredeti időzítést esetleg azzal lehetett magyarázni – fejtegette a volt jegybankelnök –, hogy az IMF szakértői elképzelhetőnek tartották, Magyarország még a választások előtt képes lehet újra kilépni a pénzpiacokra, ma azonban már látszik, hogy ez nem fog menni. Éppen ezért nem érti Járai Zsigmond, miért elégedettek a szervezet ellenőrei az ország makrogazdasági mutatóival és pénzügypolitikájával.

A szakértő elismerte ugyan, hogy a költségvetési hiány valóban sokkal kisebb, hozzátette azonban: Magyarország mégsem került vissza abba a helyzetbe, hogy a közeljövőben a pénzpiacokról tudja finanszírozni a működését.

Bár az IMF jelentése szerint Magyarország gazdasági kilátásai stabilizálódtak, a CIG Közép-Európai Biztosító Zrt. felügyelő bizottságának elnöke úgy látja: a gazdaságban nincs növekedési potenciál, az ország pedig hitelképtelen, a valutaalap mentőcsomagja nélkül államcsődbe kerülne.

Olvassa tovább a cikket, vagy hallgassa meg a beszélgetést!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!