A BKV-botrány a korrupció szimbólumává vált

Forrás: inforadio.hu

A korrupció szimbólumává vált a BKV-botrány – jelentette ki az InfoRádiónak adott interjújában a Vision Politics igazgatója. Török Gábor szocialista belharcok következményének tartja, hogy az MSZP felbontotta a koalíciót a fővárosban az SZDSZ-szel. Hozzátette: a szocialista párt hárítja a felelősséget, azonban a választók nem fogják elfelejteni a szabad demokratákkal való majdnem két évtizedes együttműködést.
 
Azért bomlott fel a fővárosi koalíció az MSZP és az SZDSZ között, mert ami történt, arról kiderült, hogy hatással van az országos politikára is – mondta az InfoRádiónak Török Gábor politológus. A Vision Politics igazgatója szerint az együttműködés korábban sem volt zökkenőmentes, de mindennek az alfája és az omegája a BKV-botrány, ami a korrupció szimbólumává vált.

Az MSZP-nek valamit tennie kellett, és két lehetősége volt: az egész ügy élére áll, vagy elmenekül. Először megpróbálta az elsőt Horváth Csaba fellépése és a meghirdetett három hónapos program révén, ám miután kiderült, hogy ez sikertelen, a másodikkal próbálkoznak a szocialisták, vagyis kimenekülni, asztalt borítani, és a felelősséget áttolni – fejtette ki a politológus.

A főváros az utolsó mentsvár az MSZP-nek, ha itt is sikertelenek a szocialisták, akkor nem remélhetnek jó szereplést az országos szinten sem – emelte ki a politológus, aki úgy véli, rövid az idő ahhoz, hogy a választók elfelejtsék a botrányokat és az SZDSZ-szel való együttműködést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!