A BKV visszaperel 31 végkielégítést

Forrás: MTI

A BKV szerint 31 esetben tudják visszaperelni a cégnél korábban kifizetett végkielégítéseket, bár a belső ellenőrzés azt állapította meg, hogy a lelépési pénz kiutalása 48 esetben volt előnytelen a társaság számára. A Népszava értesülése szerint meghaladhatja a 100 millió forintot az az összeg, amelyet a BKV a munkaügyi bíróságon követel vissza a többségében vezető beosztásban foglalkoztatott, az elmúlt években közös megegyezéssel távozott egykori dolgozójától.

Sziebert György, a BKV jogi igazgatója az MTI-t úgy tájékoztatta: a szerződések egy része elévült, másik részük pedig jogi úton nem érvényesíthető, mert a kifizetés ugyan túlzott volt, de az sem a munka törvénykönyvébe, sem a munkaszerződésbe nem ütközött.
    
Mint mondta, a 31 ügyben a munkaügyi bíróság egy év múlva mondhat ítéletet, az után kezdődhet meg a kamattal emelt összegek polgári peres úton történő visszaperlése.
    
A BKV keresetlevelében a Munkaügyi Bíróságtól kéri annak megállapítását, hogy a vonatkozó kifizetések, illetve azok egy meghatározott részének kiutalása „jó erkölcsbe ütköző” volt, avagy sem.
    
A BKV belső ellenőrzése a szeptember 30-i jelentés szerint 48 esetben állapította meg, hogy olyan többletkifizetés történt, amely a társaság számára előnytelen és nem volt benne a szerződésekben, ezért Kocsis István vezérigazgató feljelentést tett a rendőrségen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!