A bölcsődésektől is elveszi a pénzt a Bajnai-kormány

Forrás: hirtv.hu

Kevesebb pénzből gazdálkodnának jövőre a bölcsődék és a családi napközik is, az intézmények kieső bevételeit a fenntartóknak kellene pótolniuk. Az önkormányzatoktól azonban a kormány legalább 80 milliárd forintot von el 2010-ben.

A 2010-es költségvetés tervezetében az idei 540 ezerről 494 ezer forintra csökken a bölcsődei férőhelyek normatívája. A bölcsődék fenntartási költségeinek 60 százalékát a tulajdonos önkormányzatok állják, amelyektől a kormány jövőre bruttó 120 milliárd forintot von el. A bölcsődés gyermekek tíz százaléka ingyenes étkeztetésre jogosult, a kedvezményes étkeztetés költségvetési támogatását azonban a kormány harmadára csökkentené.

Oszkó Péter pénzügyminiszter azt mondta: úgy tervezték, hogy a rászoruló önkormányzatoknál szinten tartják majd az étkeztetési támogatást.

A bölcsődékből elküldött több ezer gyermek ellátást kaphat családi napköziben, amelynek normatíváját a kormány szintén csökkentené tíz százalékkal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!