A hárommillió nyugdíjas országa

Forrás: nol.hu

A magyarok több mint harminc százaléka részesül nyugdíjban vagy valamilyen járulékban – tavaly óta 0,8 százalékkal kevesebben vannak, de 5,8 százalékkal több pénzt kapnak. Közben egyre szélesebbre nyílik az olló a nyugdíjasok rétegei között. A néhány tízezer forintból élő kisnyugdíjasok mellett egyre több a magas nyugdíjjal rendelkező is. Ez gyökeres változásokat hozhat a korosztály megítélésben.

Kétmillió, hatvan évnél idősebb ember él az országban, de nem tudni pontosan, közülük hány a rászoruló. Kati nénihez hasonlóan kétszázötvenezren vesznek igénybe valamilyen szociális szolgáltatást. Közülük 80 ezren élnek saját vagy bérelt otthonukban, alacsony nyugdíjuk miatt mégis segítségre szorulva. A többiek valamilyen intézményben élnek.

Egymillió-hétszázötvenezer 60 éven felüli viszont nem kér támogatást. Vannak köztük olyanok, akik nem is ismerik a lehetőségeiket, vannak, akik nem akarnak élni velük, és vannak, akiknek erre nincs szükségük.

Az olló egyre szélesebbre nyílik a nyugdíjas rétegek között. Törőcsik Mária közgazdász szerint lassan nem csak a vagyonnal, magas nyugdíjjal rendelkezők, hanem a tőkejövedelemmel bírók közül is sokan időskorba lépnek.  

A mai idősek jobb szellemi és fizikai állapotban vannak, mint sok évtizeddel korábban a hasonló korúak. Székács Béla, geriáter-belgyógyász profeszszor szerint ma sokkal nagyobb esélyek nyílnak az egészség – legalább részleges – megőrzésére idősebb korban is. Igaz, korántsem akkorák, mint Nyugat-Európában. Az ottani geriátriai szakma a 70. évtől minősíti igazán „időskornak” azt az életszakaszt, amit mi hagyományosan a 65. évtől származtatunk – teszi hozzá. Nyolcvan év felett még jobban szétnyílik az életminőségben is érvényesülő biológiai olló Kelet- és Nyugat-Európa között,  ebben a korban már felgyorsul a szellemi és testi hanyatlás, beszűkül az önellátó képesség,  Magyarországon, ha nincs családi védőháló, akkor tömeges jelenség, hogy az idősek intézményi ellátásra szorulnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!