A jobboldal a saját lábára állítja az országot

Forrás: MTI

A jobboldal képes arra, hogy a kormányváltás után a saját lábára állítsa Magyarországot a külföldi hitelekből és segélyekből való vegetálás helyett – közölte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Sólyom László köztársasági elnöknek a kedd délelőtti találkozójukon. Ez gyakorlatilag a jobboldal programja – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője, aki Orbán Viktornak az államfő előtt elmondott álláspontját ismertette. Mint fogalmazott, Orbán Viktor szerint Magyarország helyzete ma rendkívül súlyos, és a magyar gazdaság gyakorlatilag a csőd állapotában van, hiszen folyamatosan növekszik a munkanélküliség, egyre több a vállalati csőd és nő az államadósság. Orbán Viktor arról is tájékoztatta Sólyom Lászlót, hogy a Fidesz készen áll a kormányzásra. Közölte: a Fidesz elnöke arról is biztosította a köztársasági elnököt, hogy a kormányváltás után a jogállamiság keretei között a lehető legkörültekintőbb, és legteljesebb körű elszámoltatásra és politikai felelősségrevonásra kerül majd sor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!