A köztársasági elnököt nem lehet „bespájzolni”

Forrás: inforadio.hu

Az új köztársasági elnököt addig az időpontig kell megválasztani, amikor elődje megbízatása megszűnik, mégpedig úgy, hogy annak leköszönése után azonnal munkába tudjon állni – mondta az InfoRádiónak Lövétei István alkotmányjogász reagálva arra a Magyar Nemzetben megjelent írásra, amely elképzelhetőnek nevezte, hogy még a jelenlegi Parlament választja meg az új államfőt.

Az Alkotmány csak azt mondja ki, hogy ötévente kell köztársasági elnököt választani. A szakértő értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy az új államfő személyéről az elődjéről szóló szavazás után öt évvel, ugyanabban a hónapban kell dönteni.

A gyakorlatban általában hivatali ideje kezdete előtt egy hónappal választják meg az új köztársasági elnököt, „bespájzolni” ugyanakkor nem lehet őt: hónapokkal korábban nem dönthetnek a személyéről – hangsúlyozta Lövétei István.

Sólyom Lászlót 2005. június 7-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, mandátuma pedig augusztus 5-én jár le.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!