A kormány tervei nem alkalmasak a biztonság megteremtésére

Forrás: MTI

A kormány által készített Rend és biztonság program nem alkalmas az emberek biztonságának megteremtésére – mondta Kontrát Károly, a parlament rendészeti bizottságának fideszes tagja sajtótájékoztatóján.

Kontrát Károly a kormány tervei közül bírálta az új körzeti megbízotti rendszert, a rendészeti szakközépiskolai oktatást és a településőr-programot.
    
A Fidesz politikusa szerint valódi megoldást azt jelentene, ha megerősítenék, átszerveznék a rendőrséget, szigorítanák a büntető törvénykönyvet, elfogadnák a „három csapás” törvényt és felgyorsítanák a büntető eljárásokat.
    
A Bajnai Gordon miniszterelnök által hétfőn bejelentett tízpontos program részleteiről szólva Kontrát Károly azt mondta: az új körzeti megbízotti rendszer álságos, célt nem érő látszatintézkedés. Szerinte, amíg a kormány nem zárja be azt a kiskaput, hogy 38-40 éves korukban elmehetnek a rendőrök nyugállományba, addig nem is akar igazi biztonságot adni az embereknek.
    
Nem tisztázott a településőr-program jogi kerete – hangsúlyozta a Fidesz politikusa, hozzátéve: az önkormányzatoktól, amelyektől a kormány most von el összességében 120 milliárd forintot, nem várható el, hogy forrásokat biztosítsanak erre.
    
A Fidesz szerint az emberek számára a védelem jogát az államnak a rendőrség útján kell biztosítani, az állami erőszak-monopóliumot fenn kell tartani – közölte Kontrát Károly.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!