A kormány visszaél hatalmával

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a kormány visszaél hatalmával, amikor alkukat kényszerít olyan szervezetekre, amelyek a legelesettebb embereket képviselik. Szijjártó Péter erről a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva beszélt, hozzátéve: ez tisztességtelen, cinikus magatartás.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője hangsúlyozta: az egészségügyben „a kormány által kikényszerített alku” azzal a veszéllyel jár, hogy a jövő év első néhány hónapja után össze fog dőlni az egészségügyi ellátás a pénzhiány miatt, hiszen már most a 2010-es költségvetés terhére zajlik az „alkudozás”.

Szijjártó Péter visszataszítónak nevezte, hogy a kormány a fogyatékkal élő embereket segítő szervezetekre is olyan nyomást gyakorol, amelyek alapján kénytelenek megkötni bizonyos alkukat. Ezek a szervezetek – fejtette ki – ki vannak szolgáltatva az államnak, és kénytelenek elfogadni olyan alkukat is, amelyek „életben maradásukhoz” szükségesek. Mint fogalmazott, a költségvetés tele van értelmetlen és felesleges megszorításokkal, amelyek közül egyet, a gyermekmenza-támogatás „drasztikus megkurtítását” már sikerült megakadályozni.

Közölte: az „embertelen intézkedéseket” nem egyenként, hanem összességében kell visszavonni, vagyis vissza kell vonni az egész büdzsét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!