A profit nem, csak a válság közös

Forrás: vg.hu

A növekvő egyenlőtlenségre a családok növekvő eladósodással válaszoltak, ami táplálta a gazdasági növekedést. Ez a modell többé nem tartható fönn – állapítja meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tanulmánya.

Amerikát a csőd szélére vitte az adópopulizmus Miközben a globális pénzügyi válság leküzdésére hivatott mentőcsomagok költségeit közösen kell majd állnia a gazdaság összes szereplőjének, a megelőző fellendülés előnyei  egyenlőtlenül oszlottak el – ismerteti a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) elemzését a Világgazdaság.

A jelentés megállapítja, hogy a két évtizeden át tartó, tavaly véget ért fellendülés sokkal inkább kedvezett a magas, mint a közepes és alacsony jövedelmű csoportoknak.

A jövedelmi egyenlőtlenség emelkedésének egyik fő okaként az ILO a pénzügyi globalizációt nevezi meg. Ez a folyamat nem segítette a termelékenység és a foglalkoztatás világszintű bővülését, közben azonban fokozta a gazdasági instabilitást. Ennek árát pedig elsősorban az alacsonyabb jövedelmi csoportok fizetik meg.

Az egyenlőtlenséget fokozta a cégvezetők „teljesítményalapú” javadalmazásának elterjedése. 2007-ben a 15 legnagyobb amerikai cég vezérigazgatójának jövedelme átlagosan ötszázszorosa volt az átlagos dolgozókénak. Sok esetben ráadásul a vezetői javadalmazás rendszerének átalakítása semmilyen hatással nem járt a vállalati teljesítményre.

A trendet az adórendszerek is erősítették, mivel az adózás az országok többségében kevésbé progresszívvé változott, és így kisebb mértékben alkalmas a gazdasági növekedésből származó előnyök újraelosztására – olvasható a Világgazdaság által ismertetett elemzésben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!