A rendőrség nyomoz, hallgat az MSZP

kdnp.hu<br />Forrás: MTI

Az új óbudai gyártóbázissal kapcsolatos kuratóriumi döntéseket is bekérte a BRFK a korábbi székház épületének eladása és visszabérlése ügyében folytatott vizsgálat során – mondta a Magyar távirati irodának Balogh László, a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának kereszténydemokrata elnökhelyettese.

Balogh László szerint „furcsa tranzakció volt”, ahogy a Medgyessy-kormány idején eladta a Szabadság téri egykori Tőzsdepalotát az ÁPV Rt., amely pár évvel korábban vette meg az ingatlant a közmédiumtól.   

A KDNP által delegált elnökhelyettes emlékeztetett arra, hogy ő volt az előző kuratóriumi elnökség egyetlen tagja, aki nem szavazta meg az óbudai ingatlan bérleti és üzemeltetési szerződését.   

Czeglédi László, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának – MSZP által delegált –elnöke elhárította az MTI érdeklődését az ügyben.       

Az MTI kérdésére a BRFK tudatta: a rendőrség februárban indított eljárást hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, egy – az MTI több intézményi forrásból származó információja szerint kecskeméti – magánszemély feljelentése alapján. A gazdaságvédelmi főosztály munkatársai az eljárás sikeres befejezése érdekében beszerezték a szükséges iratokat, és megkezdték a tanúkihallgatásokat az épület eladását és visszabérlését illetően – írták.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!