A szakadék széléről kell visszarántani az országot

Forrás: MTI

Az „utolsó utáni pillanatban vagyunk” ahhoz, hogy a magyar társadalmat a szakadék széléről visszarántsuk – mondta Kövér László Balatonszárszón.

„Ehhez nem lesz elegendő mindössze a Fidesz bármilyen jó szándékú, és adja isten, tehetséges kormányzása, ehhez mennél több embernek az ugyanabba a nyomvonalba illeszkedő akarata szükséges” – hangsúlyozta a Fidesz országos választmányának elnöke.

 Kövér László úgy fogalmazott: Ha a következő négy esztendőt nem követi még legalább négy, de inkább nyolc polgári kormányzás jegyében eltelő esztendő (...) ha nem tudunk (...)  olyan társadalompolitikai változást elindítani, amely majd a mi gyerekeink felnőttkorában hozza meg az igazi gyümölcsét, akkor nem hogy az ő életük lesz nehezebb, mint amilyen a miénk volt, de gyakorlatilag az egész magyar társadalom kilátásai reménytelennek tűnnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!