A szocialisták aljas kampányfogásokkal támadnak

Forrás: MHO

Aljas kampányt folytatnak a szocialisták. Míg a Fidesz képviselői a választókat meggyőzve, személyes találkozókon korteskednek, addig az MSZP gyalázkodó kiadványokkal, kölcsönvett jelszavakkal próbál előnyhöz jutni. A fővárosi XIII. kerületben induló fideszes Spaller Endre arról beszélt, pert indít a személyét gyalázó kerületi szocialista kiadvány ügyében. A pénteken kiszivárgott beszéde miatt lebukott – voksturizmusra biztató – Szanyi Tiborról ellenfele, a fideszes Szalay Péter úgy nyilatkozott, nem kívánja kommentálni a történteket, a döntést a választók bölcsességre bízza. A Fidesz-KDNP Kőbányán induló jelöltje, György István arra figyelmeztetett, hogy választási körzetében többen kaptak ismeretlenektől telefonhívásokat. Ezekben arra buzdították a polgárokat, hogy szavazzanak a szocialista Arató Gergelyre, mivel György István már bejutott a parlamentbe.

A XI. kerületben megtévesztő röplapokat terjesztenek a szocialisták. Az MSZP logója eltűnt Molnár Gyula szórólapjairól, viszont megjelent rajta a Lehet Más a Politika szlogenje. Az LMP-s jelöltre leadott voksokra szüksége is lenne Molnárnak, ugyanis az első forduló után Simicskó István, a Fidesz-KDNP jelöltje hat százalékkal vezet. Mindeközben az MSZP valótlanságokkal riogatja az embereket, azt állítva, hogy a Fidesz meg akarja szüntetni a budapesti kerületek önállóságát.

Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!