A többség felháborodott Sólyom László kitiltásán

Forrás: MTI

A magyar államfő feltartóztatása és a módosított szlovák nyelvtörvény éles reakciókat váltott ki a közvéleményben – olvasható a Medián piackutató szeptember 7-én készített felmérésében.

A helyzet megítélésében nincs, a megoldási lehetőségekkel kapcsolatban viszont van némi véleménykülönbség a szavazótáborok között. A Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készített felmérésben a megkérdezettek túlnyomó többsége mindkét eseményről hallott, a nyelvtörvényről 71 százalék mondta azt, hogy „elsősorban a szlovákiai magyarok ellen irányul”, és csupán minden ötödik válaszadó ítélte úgy, hogy inkább „a szlovák nyelvhasználatot igyekszik védeni”. A válaszadók bő háromnegyedét felháborította, hogy Sólyom László nem léphetett be Szlovákia területére.

A Fidesz, az MSZP és a Jobbik szavazóinak túlnyomó többsége is úgy gondolja, hogy a magyar államnak fel kell lépnie a szlovákiai nyelvtörvény ellen, és Szlovákiának bocsánatot kell kérnie a Sólyom Lászlóval történtek miatt. Az MSZP-szavazók puhább, míg a Fidesz és a Jobbik támogatói keményebb fellépést tartanának helyesnek a magyar kormánytól – derült ki a a Népszabadság mai számában megjelent felmérésből.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!