A végkielégítések miatt bukhat a BKV-vezér

Forrás: napi.hu

Az MSZP budapesti szervezete az országos elnökségtől szabad kezet kapott arra, hogy szorgalmazza a BKV Zrt.-nél kifizetett végkielégítések ügyeinek kivizsgálását, és „levonja az abból eredő személyi konzekvenciákat” – tudta meg az MTI szocialista forrásokból.

Nevük elhallgatását kérő szocialista politikusok szerint ez a lépés egyértelműen azt jelenti, hogy a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által szorgalmazott vizsgálatok lefolytatása után kezdeményezni fogják a BKV Zrt. vezérigazgatója, Kocsis István eltávolítását.

A közlekedési társaságnál a napokban pattant ki a végkielégítési botrány: nyilvánosságra került, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát, a volt humánpolitikai igazgatót tovább foglalkoztatták, miután kifizették neki 100 millió forintos végkielégítését. Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgatót egy év munkaviszony után küldték el, majd – a Magyar Nemzet értesülései szerint – 40 millió forintos végkielégítést fizettek neki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!