A versengés miatt nő az iskolai erőszak

Forrás: fn.hu

Magyarországra jött Elliot Aronson szociálpszichológus. A világ egyik legismertebb tudósa, a Társas lény szerzője a magyarul most megjelent könyveit népszerűsíti. Szerinte a verseny teszi agresszívvá a gyerekeket, minél élesebb a versengés egy általános vagy középiskolai osztályban annál inkább erőszakosabbak lesznek a gyerekek egymással és a felnőttekkel – nyilatkozta Eliot Aronson az MTV A szólás szabadságában. Aronson szerint mindez azért következik be, mert a fiatalok versengés közben a „gyengék” ellen fordulnak, köztük a tanárok is könnyen áldozatokká válhatnak.

A világhírű szociálpszichológus szerint az orvosolhatja a helyzetet, ha az osztályokon belül együttműködésre késztetik a fiatalokat, ha tanulócsoportokban készülnek fel a tananyagból. Az együttműködés nemcsak az iskolában, a társadalomban is képes az agresszió csökkentésére.

Aronsonnak most jelent meg magyarul a „Columbine után – Az iskolai erőszak szociálpszichológiája” című kötete, amelyet egy elborzasztó iskolai vérengzés hatására írt. A Colorado állambeli Columbine középiskolában 1999 áprilisában két őrjöngő diák lőfegyverekkel és robbanóeszközökkel felszerelkezve ámokfutásba kezdett. Huszonhárom diákot súlyosan megsebesítettek, egy tanáruk és tizenkét diáktársuk életét oltották ki, majd önmagukkal is végeztek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!