Adókedvezményt a rendszeres véradóknak

Forrás: MTI

A magyarországi vérvételek számát jelentősen  nem lehet növelni a rendelkezésre álló eszközök és környezeti tényezők miatt, és szükséges lenne a vért adni már nem tudó idős korosztály helyett a fiatalokat bevonni a véradásba – derült ki az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szerdai ülésén, ahol a témában tájékoztatót hallgattak meg. Az egységes donoradatbázisról szólva a főigazgató elmondta: idén októberben fejezik be annak az informatikai rendszernek a kiépítését, amelynek segítségével országos nyilvántartásban tartanák számon a donorokat. Magyarországon 300-350 ezer donor van a rendszerben, akik folyamatos és régi véradók, és évente 450 ezer véradás történik. Puskás Tivadar (KDNP) a véradók alacsony társadalmi megbecsültsége kapcsán azt mondta, szerinte adókedvezményt vagy tb-járulékcsökkentést kellene annak kapnia, aki rendszeres véradó.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!