Forrás: MTI
Rémhírnek nevezte a miniszterelnök azt a felvetést, hogy a felvett összeg alapján szűkítenék azok körét, akik élhetnek majd a devizahitelek rögzített árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztésével. Orbán Viktor ezt a Blikk olvasóinak kérdéseire válaszolva közölte pénteken. A napilap honlapján megjelent válaszában a kormányfő úgy fogalmaz: akit becsaptak, az élhet a hitelből való megváltás lehetőségével. Arra a kérdésre, hogy a végtörlesztést és az árfolyamgátat nem akarják-e kiterjeszteni a személyi kölcsönökre és az autóhitelekre is, Orbán azt válaszolta: a kormánynak elsősorban azokkal kell törődnie, akiknek veszélybe került az otthona, és félő, hogy családostul mehetnek a híd alá lakni, ezért „az erőnket arra összpontosítjuk, hogy ezt a tragédiát elkerülhessük”. „A devizahiteleseket becsapták, és van, aki ezért az utcára kerülhet. Szerintem egy kormány ezt akkor sem nézheti tétlenül, ha egyébként a magánszemélyek és a bankok között létrejött szerződésben az államnak semmi keresnivalója nincs, illetve az ilyen szerződésekhez nem lenne köze”.
A foglalkoztatást érintő felvetésre a miniszterelnök közölte, ma 43 ezerrel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt. Hozzátette, tudja, hogy ez még kevés, de az irány szerinte jó, és jövőre legalább 200 ezer olyan embernek biztosítanak úgynevezett startmunkát, akik ma még segélyből élnek. Kitért arra is, hogy a minimálbért – a vállalkozások összedöntése nélkül – a lehető legnagyobb mértékben szükséges emelni. A luxusáfáról szólva azt mondta, az olyan termékekre vonatkozhat, mint például az arany, a szőrme vagy a nagy értékű gépkocsi, az élelmiszereket viszont „aligha érinti”.