Aláírás van, gáz még nincs

Forrás: mr1-kossuth.hu

A részt vevő országok vezetői Ankarában aláírták a kormányközi megállapodást a Nabucco földgázvezetékről, amely a tervek szerint közép-ázsiai és közel-keleti földgázt juttat majd Európába, Oroszországot és Ukrajnát elkerülve. A magyar küldöttséget Bajnai Gordon vezette.

A Nabucco, ha létrejön, a török főváros közeléből indul majd, és Bulgárián, Románián, Magyarországon át jut el Ausztriáig.

A politikai akarat tehát megvan, de még mindig nem tudni pontosan, honnan lesz bele gáz. Sőt, még az sem biztos, hogy a Nabucco gázvezeték valaha is megépül. Ez a következő hat hónapban derül ki, mert az öt érintett tagállam ennyi idő alatt akar megállapodni a részletekben.

A Nabucco projektről szóló államközi szerződés aláírása rendszerváltozást jelent az energetikában – mondta  Németh Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a jövőben enyhül majd egyoldalú függőségünk Oroszországtól, és Magyarország gázpiaci alkupozíciója erősödik.

Németh Zsolt ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc még miniszterelnökként álomnak nevezte a Nabuccót, a szocialista képviselők pedig a Parlamentben leszavazták a Nabucco melletti fideszes indítványt, a bizottságokban pedig az orosz függés elkerülhetetlenségéről és szükségszerűségéről értekeztek. Németh Zsolt felszólította a Fidesz nevében a kormányt, hogy a választásokig függessze fel a Déli Áramlat munkálatainak előkészítését, mert mint mondta, hazai és nemzetközi elemzők már korábban is felhívták a figyelmet, hogy a Nabucco és a Déli Áramlat kizárja egymást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!