Forrás. MTI
A miskolci nyomortelepek felszámolásáért támogató aláírásgyűjtő kampányt indít a városi önkormányzat Fidesz-KDNP pártszövetség frakciója – jelentette be a frakció szóvivője.
Soós Attila a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra: a miskolci közgyűlés májusban a Fidesz-KDNP-frakció javaslatáról többségi szavazattal úgy döntött, hogy felgyorsítja a miskolci nyomortelepek felszámolását, szándékaik szerint teljes mértékben megszüntetnék azokat.
Ezt a közgyűlés egyetlen ellenzékben lévő pártja sem támogatta, ugyanakkor az ellenzék Miskolcot és a városvezetést politikai haszonszerzésből ország-világ előtt igyekszik lejáratni – tette hozzá. A szóvivő megjegyezte: egyes balliberális miskolci képviselők megkezdték az úgynevezett számozott utcák és a többi érintett városrész lakóinak hergelését, ezt a társadalmi feszültséget gerjesztő tevékenységet a különböző ellenzéki erők azóta is folytatják.
A fideszes várospolitikus szólt arról is, hogy időközben megalakult az úgynevezett "kitelepítés elleni bizottság", amelynek képviselői bejelentették: országos demonstrációval tiltakoznak a városrendezési program ellen, amelyet hamis lózunggal már egyenesen kitelepítésnek neveznek.
Soós Attila leszögezte: Miskolcon nem lesz semmiféle kitelepítés, aki ilyet mond, az társadalmi csoportokat ugraszt egymásnak, felelőtlenül. Hozzátette, a városvezetés és a helyi Fidesz-KDNP-frakció továbbra is a város nyomortelepeinek felszámolása mellett van, ugyanakkor az elhanyagolt, normális életre, gyermeknevelésre alkalmatlan, komfort nélküli ingatlantömböket szanálja a város.