Alkotmányjogász: tételesen cáfolható az EU minden kifogása menekültügyben

Forrás: hirado.hu (Kossuth Rádió/180 perc)

Ifj. Lomnici Zoltán szerint az EU biztos által megfogalmazott kritikákkal szemben, a magyar menekültügyi szabályozás megfelel az európai jognak és az emberi jogi normáknak.

Az Európa Tanács véleményével ellentétben a magyar menekültügyi szabályozás megfelel az európai jognak és az emberi jogi normáknak– mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette, a biztos által megfogalmazott menekültügyi őrizettel kapcsolatos kifogás nem helytálló. Ugyanis összhangban van az ún. befogadási irányelvvel – magyarázta. Ifj. Lomnici Zoltán szerint egyértelmű, hogy a szabályozás meghatároz egy ésszerű határidőt, valamint a nemzetközi védelem elutasítására is megszab bizonyos szempontokat.

Az alkotmányjogász szerint, ha valamelyik tagországot bírálni kellene, az inkább Németország lenne, hiszen a nemzetközi szabályozás szerint egy menekültügyi eljárás legfeljebb négy hét lehet.

Meglepőnek nevezte, hogy a biztos által megfogalmazott kifogások sok helyen egybevágnak a Soros György által támogatott honlapon található információkkal. Hozzátette, ezek hazugságokat tartalmaznak. Ifj. Lomnici Zoltán szerint tényszerűen cáfolható minden kifogás.

Megjegyezte, hogy ma már a biztonságpolitikai szakértők álláspontja szerint is a menekültek többsége nem akar integrálódni, ezt támasztják alá a kölni, stuttgarti vagy svédországi események is. Ezért a kérdés csupán az, hogy miként lehet őket visszaküldeni a származási országukba.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!