Forrás: MTI
Az Alkotmánybíróság mai döntése egyértelművé tette, hogy a kerületi polgármesterek jelenléte a Fővárosi Közgyűlésben nem csak helyes, hanem alkotmányos is – áll a Fidesz közleményében.
Az Alkotmánybíróság jóváhagyta a kormánypártok által elfogadott törvénymódosítás leglényegesebb pontját. Az elmúlt két évtizedben mindenki egyetértett abban, hogy a fővárosban a kétszintű önkormányzati rendszer működése a korábbi formában nem volt ideális. Az elfogadott törvénymódosítás és az Alkotmánybíróság mai döntése biztosítja, hogy a Fővárosi Közgyűlés többségét a pártkatonák helyett a közvetlenül választott polgármesterek tegyék ki, biztosítva ezzel a főváros legfőbb döntéshozó testületének demokratikusabb, átláthatóbb és olcsóbb működését.
A kizárólag a Fővárosi Közgyűlést érintő törvénymódosítást a jelenlegi kormánytöbbség – az MSZP-SZDSZ-kormány korábbi gyakorlatával szemben – olyan időpontban fogadta el, amikor az alkotmánybírósági felülvizsgálatra még a választásokat megelőzően sor kerülhetett. Így ma senki nem kérdőjelezheti meg, hogy az őszi önkormányzati választások lebonyolítására alkotmányos keretek között, világos szabályok alapján kerülhet sor.
A Fidesz képviselőcsoportja az Alkotmánybíróság döntését tiszteletben tartja, így természetesen azt is tudomásul vesszük, hogy a töredékszavazatok korábbitól eltérő számítási módját, illetve a személyes adatigénylés választási eljárási szabályait az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság döntése az országgyűlés számára semmilyen törvényalkotási kötelezettséget nem eredményez, a törvény a megsemmisített rendelkezések nélkül világos, hatályos és alkalmazható – zárul Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője és Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezető-helyettese által jegyzett kommüniké.