Áll a bál a szocialistáknál

Forrás: hvg.hu

Heves vita alakult ki a mai MSZP-frakcióülésen a bizottsági elnöki helyek elosztásáról. A jelenleg is zárt körben tartó tanácskozáson elsősorban a Jobbik nemzetbiztonsági bizottsági helye okozott feszültséget. Lehet, hogy a teljes bizottsági csomagot visszaadják a Fidesznek és újraosztást kérnek – írja a nol.hu.

Az MSZP jelen állás szerint három parlamenti bizottság elnöki tisztségét: a költségvetési, a foglalkoztatáspolitikai, illetve a fogyasztóvédelmi bizottság vezetőségét kapta meg. Lemondott viszont a nemzetbiztonsági bizottság elnökletéről, amely így a Jobbikhoz került.

A lap értesülései szerint az ülésen felszólalt többek között Gyurcsány Ferenc ex-kormányfő is. A nol azt írja, legtöbben az újraosztás mellett vannak, így előfordulhat, hogy a lehetséges tisztségviselőkről nem is szavaz a képviselőcsoport, mert a bizottsági helyek úrjatárgyalására ad csak felhatalmazást a frakcióvezetésnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!