Állami közművásárlások fedezetéről kezd vitát a parlament

Forrás: MTI

Az Országgyűlés az idei költségvetés azon módosítását tárgyalja, amelyben a kormány egyebek mellett a Főgáz állami megvásárlásához keres fedezetet.

A Ház e heti egynapos ülése napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációkkal, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel folytatódik.

A képviselők a határozathozatalok alatt előbb több nemzetközi szerződés kihirdetéséről szavazhatnak, majd a vasúti közlekedésről, a földgázellátásról és a légi közlekedésről szóló törvénymódosításokat fogadhatnak el, végül pedig a fideszes Simon Miklós mentelmi ügyében kell dönteniük. A nyíregyházi járásbíróság egy rágalmazási ügyben kezdeményezte a kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, amit a parlament szinte biztosan nem támogat majd a magánvádas perekben kialakult több mint húszéves gyakorlata alapján.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a szavazásokat követően kerülhet napirendre a kormány idei költségvetést érintő módosító javaslata. A kabinet egyebek mellett az Antenna Hungária Zrt. és a Magyar Gáz Tranzit Zrt. állami tulajdonba vétele, továbbá az AVE Magyarország Kft. és a Főgáz Zrt. megvásárlásának tőkeemelés útján történő finanszírozása megteremtését kéri, amelyek együttesen 152 milliárd forint kiadást jelentenek. A kormány ugyanakkor előterjesztésében jelzi, a változtatások nem veszélyeztetik a 2,9 százalékos költségvetési hiánycél betartását.